Lisztes ismét a Ferencvárosé, fél plusz egy éves szerződést kötött

Vágólapra másolva!
2008.02.26. 13:28
Hosszú huzavona után kedden eldőlt: Lisztes Krisztián ismét a Ferencváros labdarúgója lett. A klubhonlap beszámolója szerint a korábbi válogatott középpályás fél plusz egy éves szerződést kötött.
Lisztes Krisztián is segíthet a visszajutás kiharcolásában
Lisztes Krisztián is segíthet a visszajutás kiharcolásában
Lisztes Krisztián is segíthet a visszajutás kiharcolásában
Lisztes Krisztián is segíthet a visszajutás kiharcolásában

Lisztessel kapcsolatban szinte órák alatt változott a helyzet, hiszen úgy tűnt, a következő napokban a Budapest Honvéd B-csapatával készülhet. Korábban már többször egyeztetett a FTC-vel, de úgy tűnt, nem sikerül megállapodást kötnie a két félnek.

A rutinos középpályás tizenhét évesen – 1993-ban – mutatkozott be a Ferencvárosban, s 1996 teléig futballozott az Üllői úton. Ezen időszak alatt kétszer bajnokságot, egyszer Magyar Kupát nyert a csapattal, 79 bajnoki mérkőzésen 19 gólt szerzett. Irányító középpályásként 18 évesen lépett először pályára a nemzeti tizenegyben, és 49 válogatottságig jutott el.

Fiatalon a VfB Stuttgarthoz került, s német bajnoknak mondhatja magát, ám nem a sváb együttessel, hanem a Werder Bremen játékosaként emelhette magasba a „salátástálat”. A brémaiak játékosaként sérült meg 2004-ben, felépülése után már a Mönchengladbach színeiben további öt mérkőzésen szerepelt a Bundesligában.

Lisztes kálváriája több mint egy évig tart, a nyáron előbb a Hajduk Splitnél próbálkozott, majd Ausztriában a Linzer ASK-nál sem járt szerencsével, az ősz eleje óta pedig a Csank János irányította Ferencvárossal készült.

Akik kijártak a csapat edzéseire, láthatták, a középpályás gyenge fizikai állapotban érkezett az Üllői útra, ám akaraterejének köszönhetően úgy tűnik, mára nyoma sincs sérülésének, a hosszú kihagyásnak.
Legfrissebb hírek

Egymás kezébe adták a kilincset a játékosok Győrben, Lisztes-nyár Pakson

Labdarúgó NB I
2009.07.23. 16:43

Ismét zöld-fehérben Lisztes Krisztián: a Paksi FC-ben folytatja

Labdarúgó NB I
2009.06.24. 16:47

Paks: Lisztes Krisztiánnal egyeztetnek a klubvezetők

Labdarúgó NB I
2009.06.23. 13:09

REAC: Lisztes Krisztián még nem döntött, de hazatérhet

Labdarúgó NB I
2009.06.09. 17:43

Hansa Rostock: új szerződést ajánlottak Lisztesnek

Német labdarúgás
2009.05.30. 01:25

Videó: Lisztes bombája, Szabics parádés csele és gólpassza

Német labdarúgás
2009.05.13. 17:10

Bundesliga 2: Lisztesék ikszeltek, Stieberék kikaptak

Német labdarúgás
2009.02.06. 22:25

Bundesliga 2: hazai pályán kapott ki a Lisztessel felálló Rostock

Német labdarúgás
2009.02.01. 19:30
Ezek is érdekelhetik