NB II: újabb élvonalbeli játékossal erősített a Gyirmót

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 11:02
Az már korábban eldőlt, hogy Oross Márton az NB I-es Haladástól a másodosztályú Gyirmóthoz igazol. A támadó szerződtetését ma jelentette be az NB II Nyugati csoportjában szereplő klub. 

„Ezúttal a Haladás csapatából érkezett hozzánk csatár Oross Márton személyében, akivel hároméves szerződést kötöttünk. Marci hazajött, hiszen három éve tőlünk került Szombathelyre, így most visszatér régi sikerei színhelyére azért, hogy az NB I-be segítse csapatunkat – olvasható a Gyirmót hivatalos honlapján, a gyirmotfc.hu-n. – A 31 éves játékosETO-nevelés, és a Haladáson kívül játszott még a Kecskemétben, az Integrál-DAC-ban és a MOTIM-ban is, valamint több mint harmincszoros utánpótlás-válogatott is volt.”

Legfrissebb hírek

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Se a Gyirmót, se a Szentlőrinc nem lehet elégedett a döntetlennel

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 14:51

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Gyirmótról csak egy pontot vitt haza a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 14:49

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:50

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01
Ezek is érdekelhetik