NB II: mindenkinek lejárt a szerződése Tatabányán

Vágólapra másolva!
2013.06.24. 10:27
P. Nagy László vezetőedző szeretné megerősíteni a Tatabányát a labdarúgó NB II következő szezonjára, de mint a Komárom-Esztergom megyei regionális portálnak elmondta: egyelőre a csapat együtt tartása van napirenden.

„Mindenkinek lejárt a szerződése, úgyhogy folyamatosan tárgyalunk, jó lenne együtt tartani a csapat gerincét – idézi a kemma.hu P. Nagy László válaszát a játékosok és a szakmai stáb jövőjét firtató kérdésre. – Persze nem utolsósorban az utánpótlásban lévő tehetséges fiatalokat is szeretném még beépíteni az alakulatba. Az NB II is erősödött, és nekünk is ehhez kell idomulnunk. Első körben egy belső védőre és egy csatárra is szükség lenne." kemma.hu P. Nagy László válaszát a játékosok és a szakmai stáb jövőjét firtató kérdésre. – Persze nem utolsósorban az utánpótlásban lévő tehetséges fiatalokat is szeretném még beépíteni az alakulatba. Az NB II is erősödött, és nekünk is ehhez kell idomulnunk. Első körben egy belső védőre és egy csatárra is szükség lenne."

P. Nagy László áprilisban vette át a vezetőedzői posztot Csertői Auréltól, és végül a Budaörs elleni osztályozón kettős győzelemmel tartotta benn az együttest az egycsoportossá alakított NB II-ben.

Legfrissebb hírek

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

A Szeged meglepetésre kikapott Balatonfüreden

Kézilabda
2025.02.22. 20:15

Kitart a Misleny és a Barcika lendülete a végéig, vagy a Vasas és a Várda lesz a két feljutó?

Labdarúgó NB II
2025.02.08. 09:03

Hétgólos meccsen kikapott a Lendvától a Kozármisleny, a Honvéd három góllal verte meg a Slovan Bratislava második csapatát

Labdarúgó NB II
2025.01.18. 22:43

NB II: megvan az első érkező Tatabányán és Ajkán is

Labdarúgó NB II
2025.01.16. 08:20

Feljutók csatája Békéscsabán

Labdarúgó NB II
2024.12.01. 10:03

NB II: a Tatabánya Kecskemétről vett kölcsön középpályást

Labdarúgó NB II
2024.09.04. 22:59

Az edzőcserék sem segítettek: négy gólt kapott a Vasas, hármat az immár sereghajtó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.08.25. 20:55
Ezek is érdekelhetik