NB II: volt Fradi-csatár a Gyirmótban az MTK ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.09. 17:16
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót 17 órától felkészülési mérkőzést játszik az MTK ellen. A másodosztályú csapatban pályára lépett Beliczky Gergő is, aki az előző szezont még a Ferencvárosban kezdte, aztán már Pápán fejezte be.

„Beliczky Gergő a több játéklehetőség reményében szerződhet a Lombard Pápától Gyirmótra. A szerződtetése ügyében már folynak tárgyalások, és a pápaiak már engedélyezték, hogy a mai, MTK elleni felkészülési meccsen pályára is lépjen a csatár a másodosztályú csapatban" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a támadó menedzsere, Bognár Nándor.

A játékosügynök hozzátette, szeretné, ha már ezen a héten lezárulnának az egyeztetések. A 23 éves Beliczky a legutóbbi szezonban ősszel négy meccsen játszott az NB I-ben a Ferencvárosban, majd tavasszal öt találkozón kapott lehetőséget a Lombard Pápa színeiben.

A Sisa Tibor irányításával dolgozó Gyirmót a nyári átigazolási időszakban eddig Lengyel Dániellel, Papp Kristóffal és Kovács Dániellel erősítette meg keretét.

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Se a Gyirmót, se a Szentlőrinc nem lehet elégedett a döntetlennel

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 14:51

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Gyirmótról csak egy pontot vitt haza a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 14:49

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik