NB III: a volt MLSZ-elnök csábította el a Vasas legendáját

Vágólapra másolva!
2015.06.26. 13:03
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB III-ban szereplő III. Kerületi TVE-nél elnöki tanácsadóként dolgozó korábbi MLSZ-elnök, Kisteleki István hívására mondott igent a Vasastól érkező új szakmai igazgató, Tóth András.

Tóth András, a Vasas egykori csapatkapitánya, a szurkolók egyik nagy kedvence, manapság pedig Szanyó Károly segítője. Pályaedző. Illetve már csak volt…

„Nehéz pillanatok, még nehezebb döntés – mondta Tóth András a Nemzeti Sportnak. – Elhagyni a szeretett klubomat egyik pillanatról a másikra… Az élet néha váratlan szituációkat hoz, mint most, amikor is kedvező ajánlatot kaptam Óbudán, a nagy terveket szövögető III. Kerületi TVE csapatától. A korábbi MLSZ-elnök, az elnöki tanácsadóként dolgozó Kisteleki István hívott a klubhoz, és úgy gondoltam, belevágok. Szakmai igazgató leszek, enyém a felelősség, enyém az utánpótlás, enyém a csapat.”

A Nemzeti Sport Online megtudta, hogy a III. Kerület szakmai stábja Tóth András mellett a korábban többek között a Honvédban, Siófokon, Cipruson és Izraelben is védő kapussal, Vezér Ádámmal is erősödik, aki kapusedzőként tevékenykedik a klubnál.

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48
Ezek is érdekelhetik