NB II: kiengesztelés – a játékosok fizetik a szurkolók belépőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.28. 16:35
A Szigetszentmiklósi TK a hétvégén 4–0-s vereséget szenvedett Soroksáron a labdarúgó NB II 8. fordulójában. A játékosok a súlyos zakó után lépésre szánták el magukat: azzal szeretnék kiengesztelni a csapat szurkolóit, hogy a következő két hazai mérkőzésre megvásárolják a drukkerek belépőit.

A szurkolók tehát most a játékosok vendégek az Ajka és a Siófok elleni hazai összecsapásokon.

„Így szeretnénk elnézést kérni a soroksári kudarc miatt – mondta a klub hivatalos honlapjának Barna Zsolt, az együttes csapatkapitánya. – Igyekszünk rendezni a sorokat a súlyos vereség után, de ahhoz, hogy ismét nyerjünk szükség lesz a drukkerek segítségére is. Bízom benne, hogy támogatnak majd minket a következő két hazai mérkőzéseken is és sikerül feledtetnünk a szombati kudarcot.”

„Valahogy mindenki úgy volt ezzel a találkozóval, hogy a nyeretlen, utolsó helyezett Soroksár ellen csak nyerünk valahogy. Aztán az elején összehoztuk azt a szerencsétlen öngólt, ami megfogott minket. Elbizonytalanodtunk és elkezdtük saját magunkat leépíteni. Aztán a szünet előtt én is hibáztam egy nagyot és teljes lett a bizonytalanság. Nem tudtunk váltani, nem tartottuk be a taktikai utasításokat sem. A harmadik gól aztán már el is döntött mindent. Korábban együtt nyertünk, most együtt veszítettünk, de reméljük, hogy a szurkolók élnek majd a lehetőséggel, amit ajánlottunk” – tette hozzá Barna Zsolt.

Legfrissebb hírek

Honvéd: alapemberek sora távozhat Kispestről – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.06.21. 15:41

NB II: megvan a Gyirmót és a Szeged első nyári érkezője

Labdarúgó NB II
2024.06.20. 13:30

NB II: hiába a feljutás, távozik posztjáról a Szentlőrinc vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 21:22

A körözésnek vége, nem fogok börtönbe vonulni – Tóth László

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 20:38

Gyirmótról igazolt középpályást az újonc

Labdarúgó NB II
2024.06.15. 10:13

NB II: a Kisvárda és a Budafok korábbi trénere lett a Barcika új edzője

Labdarúgó NB II
2024.06.15. 10:04

Másodfokon sem kapta meg a licencet, így nem indulhat az NB II-ben a Haladás – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.05.24. 13:29

NB II: négy játékos szerződést bontott a Haladással, nem lépnek pályára már Gyirmóton sem

Labdarúgó NB II
2024.05.24. 12:31
Ezek is érdekelhetik