NB II: ijesztő sérülést szenvedett a ZTE gólvágója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.03. 17:25
Daru Bence, a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE FC támadója a keddi, Nagymegyer elleni felkészülési találkozón bokasérülést szenvedett, de mivel a szalagok nem sérültek, van esélye arra, hogy a tavaszi rajtra felépüljön – számolt be róla a zaol.hu.

A játékost már az első félidő közepén le kellett hozni a pályáról, s a klub vezetői már kedden hazahozták őt az edzőtáborból, hogy az orvosok minél előbb megkezdhessék a kezelését.

„Nagyon megijedtem, hiszen korábban volt már hasonló szituáció után bokasérülésem – mondta a zaol.hu-nak NB II góllövőlistáját társbérletben vezető Daru Bence. – Jött felém egy passz, amire visszaléptem, teljes súlyommal a jobb lábamra nehezedtem, de a bokám aláfordult. Egy reccsenést hallottam és fájdalmat éreztem, lüktetett a sérült rész, szóval tényleg megijedtem. Hazajöttem Zalaegerszegre, ahol megvizsgáltak, de úgy tűnik, hogy nem sérültek a szalagok, hanem csupán ficamról van szó. Már rá is tudok állni, persze még sántítok, de a biztonság kedvéért egy bokaspecialistával még megnézetjük. Most úgy tűnik, ezt a hetet mindenképpen ki kell hagynom, de az biztos, hogy mindent megteszek azért, hogy a tavaszi rajton én is ott legyek."

A ZTE FC csütörtökön 11 órától a Sepsi OSK (román III. liga) együttese ellen játssza újabb felkészülési találkozóját Lipóton.

Daru Bence korábban arról beszélt, hogy szeretne húsz gól fölé jutni az NB II-es bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

A rajtnál beragadt, de fordított a Kazincbarcika a három tizenegyest hozó mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:00

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Klausz László: Bent maradunk az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 16:25

Révész Attila: „Nem történt más, csak az, hogy a játékvezetői küldésünk egyenesbe került; semmiféle előnyről nem beszélhetünk”

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 14:18

„Láttam az arcukon, hogy nagyon büszkék rám” – Girsik Attila az első gólját lőtte az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.11. 08:22
Ezek is érdekelhetik