NB II: Horváth Roland távozik Csákvárról, irány Budaörs!

Vágólapra másolva!
2016.12.30. 10:53
Az NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta, hogy csatára, Horváth Roland a tavaszi szezonban a szintén második ligás Budaörsben folytatja pályafutását.

Horváth Roland az őszi idényben 14 mérkőzésen kapott lehetőséget a Csákvár csapatában, két gólt szerzett. A Puskás Akadémiától érkező új szakvezető, Vincze István nem akar nagy változtatásokat eszközölni a keretben, a másik távozó Póti Krisztián lehet, akinek a vezetőség engedélyt adott arra, hogy csapatot keressen magának.

A Csákvár két-három játékost szeretne szerződtetni a téli átigazolási időszakban. A klub tulajdonosa, Nagy Sándor elmondta: amíg nem születnek meg a végleges megállapodások, a kiszemeltek nevét nem tudatja a klub.

A csákváriak január 22-től egy hétig Bükfürdőn edzőtáboroznak, első tétmérkőzésüket (MK-nyolcaddöntő a Sopron ellen) február 11-én játsszák. A Csákvár a 13. helyről várja a tavaszi folytatást a másodosztályban.

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

Kiütéses sikert aratott a Csákvár Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:53

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik