PAFC: az elnök elmondta, mit vár Pintér Attilától

Vágólapra másolva!
2016.12.23. 06:58
Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy mit vár Pintér Attilától, a csapat tegnap kinevezett vezetőedzőjétől.

„Azt várjuk Pintér Attilától, hogy vigye föl az első osztályba a Puskás Akadémia NB II-es együttesét, és építsen ütőképes csapatot Felcsúton, szorosan együttműködve az akadémiai képzésért felelős szakemberekkel” – mondta Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke a Nemzeti Sportnak.

„Vincze Istvánt öt mérkőzésre neveztük ki vezetőedzőnek, sikerrel teljesítette, amivel megbíztuk, s a folytatásra olyan, szintén hazai szakembert kerestünk, aki eddigi eredményeivel, becsvágyával, egyéniségével képes magával ragadni, sikerre vezetni a játékosokat. Hiszek benne, hogy az aktív magyar edzők közül talán a legtöbb trófeával büszkélkedő Pintér Attila ilyen szakvezető.”

Az új vezetőedzővel, Pintér Attilával készült interjút itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
14 órája

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Várkonyi Bence: Úgy érzem, legyőzhetjük a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 12:03

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35
Ezek is érdekelhetik