NB III: Két hónap után is érthetetlen a döntés – Hannich

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.07. 13:20
Mint megírtuk, novemberben távozott a klub kispadjáról Hannich Péter, a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő Csorna SE vezetőedzője. A menesztett Hannich több hónapos hallgatás után a kisalfold.hu-nak elmondta, nagyon meglepte a döntés, aminek nem volt különösebb előjele.

Családi János elnök néhány napja úgy fogalmazott, már a kilencedik forduló után látott megtorpanásra utaló jeleket, rossz előérzete pedig be is igazolódott, emiatt küldték el Hannich Pétert, akinek a helyére Urbán Flórián érkezett (a korábbi újpesti munkáját azóta szintén megköszönték, most Bognár Zsolt irányítja a csapatot – a szerző).Családi János elnök néhány napja úgy fogalmazott, már a kilencedik forduló után látott megtorpanásra utaló jeleket, rossz előérzete pedig be is igazolódott, emiatt küldték el Hannich Pétert, akinek a helyére Urbán Flórián érkezett (a korábbi újpesti munkáját azóta szintén megköszönték, most Bognár Zsolt irányítja a csapatot – a szerző).

Azóta Hannich is megszólalt a váltás kapcsán; a tréner egyáltalán nem számított rá, hogy menesztik.

„Nagyon meglepett a döntés – vallotta be a szakember a kisalfold.hu-nak. – Egy évvel korábban egy szétesett, gyenge fizikai állapotban lévő csapatot kellett talpra állítani és benntartani a bajnokságban. A 2016–2017-es szezonban voltak változások a kiesési rendszerben, így újra kellett gondolnunk a folytatást.”

„Minden klub építkezett, igyekezett javulni, nekünk is erősíteni kellett, hívásomra jött Csornára Sánta András, Weitner Ádám, Kelemen Márk, Csikós Sándor, valamint az elnök úr szerződtette azt a Folmer Krisztiánt, akit most néhány hónap után szabadlistára tett. Ezúttal jó sorsolást kaptunk, s hogy fizikailag, taktikailag, szellemileg és pszichésen rendben volt a társaság, azt az első kilenc forduló fényesen igazolta.”

„A nyolcadik után szerettem volna beszámolni az elnökségnek az elvégzett munkáról és beszélni a jövőről, de ezt akkor a vezetés nem tartotta időszerűnek. A tizedik mérkőzésünkön, ha győzünk Érden, az első helyre kerülhettünk volna, ám öngóllal és kiállítással sújtva három–nullra kikaptunk. Ezt a vereséget viszont meglepetésre elnökségi ülés követte, olyan indokolatlan határozatokkal, amelyek feszültséget okoztak az öltözőben és a napi munkában. Ennek következtében hazai pályán kikaptunk az Ajkától, és bár még sikerült újra talpra állni, november ötödikén Hévízen, több kulcsjátékosomat nélkülözve, a nyolcvannyolcadik percben kapott góllal veszítettünk.”

„Vasárnap még elemeztük a hévízi mérkőzést, sőt, elutaztam Veszprémbe is a későbbi ellenfél feltérképezésére, ezt követően tudtam meg a döntést. Semmi jele nem volt annak, hogy hétfőn telefonon közöljék velem az edzőváltozás tényét. Azóta két hónap telt el, számtalanszor gondoltam át a dolgokat, rengeteg ismerőssel, baráttal beszéltem, de a döntés ma is érthetetlen, megmagyarázhatatlan számomra. Kiesőjelölt csapatból negyedik helyre hoztam fel a Csornát, szakmailag maximálisan teljesítve a klub elvárásait. Több mint négy évtizede élek a futballban, ám úgy látszik, még mindig tanulnom kell a fortélyokat, miközben érdekes módon vannak, akik tíz hónap alatt mindent megtanultak erről a játékról.”

Hannich a jövőjét firtató kérdésre elmondta, várja az újabb kihívásokat, s tovább dolgozna.

A TELJES INTERJÚ ITT!

 

Legfrissebb hírek

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
16 órája

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
Tegnap, 13:25

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11

Már nem Vladimir Radenkovics a Diósgyőr edzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 11:38

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08
Ezek is érdekelhetik