NB II: Afrikában lesz kapitány a váratlanul leváltott edző?

Vágólapra másolva!
2017.02.10. 12:39
Goran Kopunovics neve is felkerült arra a listára, amelyikről a ruandai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányt választ magának. Ugyanakkor az NB II-es Siófoktól a napokban menesztett szakember szerint „valószínű, hogy nem lesz semmi ebből”.

Az interneten keringő lista nem rövid: 52 nevet tartalmaz – szerepel rajta Goran Kopunovics mellett például a korábban Újpesten dolgozó Marc Lelievre és a Kamerunnal 2002-ben Afrikai Nemzetek Kupáját nyerő világjáró német edző, Winfried Schäfer neve is.Goran Kopunovics mellett például a korábban Újpesten dolgozó Marc Lelievre és a Kamerunnal 2002-ben Afrikai Nemzetek Kupáját nyerő világjáró német edző, Winfried Schäfer neve is.

„Nagyon sikeres voltam Ruandában – kommentálta a hírt a korábban a kis afrikai államban is edzősködő Goran Kopunovics a csakfoci.hu-nak. – Ismerem a kultúrát, az országot, a focit, imádnak ott az emberek. A mostani válogatottban is nagyon sok a volt játékosom. Valaki jelölt engem, kerestek is onnan, de nagyon sokan vannak, akik szeretnék betölteni a pozíciót. Nem gondoltam azonban erre, és most sem teszem, mert Siófokon még nem zártuk le az ügyet, tehát nem arról van szó, hogy megyek is tovább. Valószínű, hogy nem lesz semmi ebből.”

Legfrissebb hírek

NB III: elköltözhet a Révész Géza utcai stadionból a BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2024.12.20. 23:17

Az egyik biztonsági őr okozhatta a szurkoló koponyacsonttörését az NB III-as rangadón

Labdarúgó NB II
2024.11.14. 20:52

NB III: balhé a megyei rangadó után – súlyos fejsérülést szenvedett egy siófoki szurkoló

Labdarúgó NB II
2024.11.11. 14:24

Mervó Bence góllal mutatkozott be új csapatában, a Siófokban

Labdarúgó NB II
2024.10.06. 15:47

NB III: az U20-as vb ezüstcipőse Siófokon folytatja

Labdarúgó NB II
2024.10.05. 19:27

Vitatják az ugandai játékos életkorát – tényleg úgy néz ki, mint egy 26 éves?

Minden más foci
2024.09.26. 11:40

NB III: a 89. percben nyerte meg a PMFC elleni meccsét a Siófok

Labdarúgó NB II
2024.09.08. 21:00

NB III: Kaposváron gálázott az Iváncsa, hétgólos meccsen nyert a III. Kerület

Labdarúgó NB II
2024.08.28. 21:15
Ezek is érdekelhetik