NB III: Semmit sem erőszakolok a fiamra – Csongrádi Ferenc

Mi lesz abból a kis srácból, akinek az apukája jegyzett, élvonalbeli futballista volt? Természetesen semmi garancia nincs arra (sőt…), hogy a felmenőjéhez hasonló pályát fut be. Ugyanakkor jó eséllyel a labda lesz a mindene, és megpróbálkozik a játékkal. Az persze más kérdés, hogy milyen szintre jut el.

Egy biztos, nincs könnyű helyzetben az ilyen fiatal, hiszen mindenki az édesapjához hasonlítja – ahhoz a „spílerhez”, aki a pályafutásával meglehetősen magasra tette a lécet.

Sosem volt kérdés, hogy Csongrádi Márk labdarúgó akar lenni. Már csak azért sem, mert a példa adva volt előtte. Édesapja, a 24-szeres válogatott Csongrádi Ferenc – a Videoton UEFA-kupa-döntős csapatának kapitánya – legendának számít Székesfehérváron. Ezért felettébb nehéz örökséget hagyott a fiára.

„Kisgyerek voltam, amikor apu edzősködött, természetes volt, hogy rengeteg időt töltök vele a pályán – ment vissza az időben a 19 éves Csongrádi Márk. – Négy- vagy ötéves lehettem, és már ő volt az edzőm. Aztán a Videotonhoz kerültem, és az U13-astól eljutottam az NB III-as csapatig. Az előző idényben az U19-esek mellett párhuzamosan játszottam a Vidi kettőben is. Úgy éreztem azonban, nem kapok elegendő bizalmat, és környezetváltásra van szükségem. Ezért Gyirmótra igazoltam át, ahol stabil tagja lettem a harmadosztályú csapatnak. A szezon nem úgy sikerült, ahogy reméltük, de a végére »kiegyenesedtünk«, és reális cél a bennmaradás kiharcolása. Ami engem illet: támadóbb szerepkörben játszom, mint a Videotonban, és bár voltak gyengébb meccseim, végig éreztem a bizalmat. Ráadásul az NB II-es együttestől Hannich Péter is felfigyelt rám, többször gyakoroltam a gyirmótiak első keretével. Az ellenfelektől nem egyszer visszahallottam, hogy készültek a játékomból, ez jó érzéssel töltött el. Hogy apu miatt mennyire nehéz nekem? Vannak, akik támadnak miatta, de tudom, milyen munkát teszek bele a futballba, hová tartok, mit akarok elérni. Apám és az ő pályafutása ösztönzést ad.”

És ez teljesen érthető.

Csongrádi Ferenc 18 és fél éves volt, amikor 1974. szeptember 14-én, a Ferencváros elleni idegenbeli meccsen (3–2-es Vidi-győzelem) bemutatkozott az NB I-ben a Videoton színeiben, s 13 idényen keresztül alapembernek számított Fehérváron. Nem volt 20 sztendős, amikor bemutatkozott a válogatottban – összesen 24 fellépés jutott neki –, játszott az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, kapitánya volt az 1984–1985-ös idényben UEFA-kupa-döntőt játszó Vidinek, s nem mellékesen két gólt szerzett a sorozat egyik legjobb meccsén, a PSG elleni 4–2-es párizsi találkozón.

Vajon hogyan látja fia helyzetét a korábbi nagyszerű középpályás?

„Márk nem tudja kikerülni, hogy összehasonlítsák velem, ez végigkíséri a pályafutását – árulta el Csongrádi Ferenc. – Más világ volt, mi még a grundokon nőttünk fel, és bizony rengeteg előnye volt ennek. Nemrég vett a fiam egy futballcipőt, amikor a kezembe fogtam, azzal szembesültem, hogy szinte nincs is súlya. Ezzel szemben mi olyanban játszottunk, amelyet heteken keresztül kellett betörni. Elmondhatatlanul jó érzés, amikor látom, ha valamit jól csinál a pályán. De semmit sem erőszakolok a fiamra, az a fontos, hogy szeresse, amit csinál. Ha nem lenne futballista, semmivel sem szeretném kevésbé. Látom, hogy becsülettel teszi a dolgát – ezért kedvelik a társai –, nem úgy áll neki, hogy szeretek futballozni, de nem szeretek futni. Hogy miért nem a Vidiben játszik? Ott lenne a helye, de az élet már csak ilyen, menni kell tovább. Óriási dac dolgozik benne. Az akaraterejét, a hozzáállását nem érheti kritika, de persze a játékának még le kell tisztulnia. Annak idején sohasem éreztem munkának az edzést. Tisztában voltam vele, az életben is kínlódnak olykor az emberek, s nincs ez másként a futballban sem. De nem féltem, hiszen beleteszi a munkát a labdarúgásba, mellette nyelveket tanul, egyetemre akar jelentkezni. Fontos, hogy legyenek céljai. És ha valaki sportol, bizony a csúcsot kell megcéloznia.”