Sándor Tamás: Nem a kupa, a bajnokság megnyerése a célunk

Vágólapra másolva!

2018.02.20. 14:45

Címkék

Sándor Tamás, a Sényő vezetőedzője csapata meneteléséről, az MTK elleni kupapárharc esélyeiről, imádott munkájáról és az évtizedek óta mit sem kopó barátságról is beszélt.

NB II-es csúcs
Talán nem mindenki emlékszik rá, hogy a sényői futball a kilencvenes évek közepén élte fénykorát, amikor is a község csapata az NB II-ben játszott. Kollégáink, Csillag Péter és Mirkó István Hátsó füves című riportsorozata tavaly Sényőt is érintette, annak keretében Szikszai Mihály, az akkori csapat kapitánya így nyilatkozott: „A megyei másodosztálytól az NB II-ig végigjátszottam a nagy sorozatot. Emlékszem, miután az első NB III-as meccsünkön megizzadtunk a Vámospércs ellen a 2–2-es döntetlenért, bejött Pehely Zoltán szakosztályvezető, a csapat mecénása, és kijelentette: »Fiúk, ez már másik kávéház.« Úgy megriasztott minket, hogy ijedtünkben megnyertük a bajnokságot. Jött a Diósgyőr, a Kecskemét, a Nyíregyháza a hatalmas szurkolótáborával együtt. Verebes mester a Diósgyőr edzőjeként megérkezett, körbenézett, és csak a fejét ingatta: »Ahogy elnézem, ma a kukoricásban játszunk.« Aztán kért magának egy fotelt a kispad mellé.”

– „Aranyérmesek szeretnénk lenni” – nyilatkozta Hajrá, foci! mellékletünkben fél évvel ezelőtt, a bajnoki rajt előtt. Úgy tűnik, azok lesznek.
– Az őszi szezonunk valóban jól sikerült – szólt az elégedettség a debreceni labdarúgás legendás alakjából, a 43 esztendősen a Sényő-Carnifex FC-t irányító Sándor Tamásból. – Azzal, hogy tizenöt meccsből tizenötöt megnyertünk, nemcsak klub-, hanem megyei rekordot is felállítottunk. Miként azzal is, hogy a Magyar Kupában bekerültünk a legjobb tizenhat közé. Szabolcs-Szatmár-Beregben ugyanis még nem volt olyan megyei bajnokságban szereplő csapat, amely a kupasorozatban a nyolcaddöntőig jutott volna. Hála az égnek, nekünk ez is összejött.

– Maradt még olyan csúcs, amelyet nem döntöttek meg?
– A java még hátravan. Ha az idény végén nem kerülünk fel az NB III-ba, mindent kidobhatunk a kukába.

– Tíz ponttal vezetik a Nyírgyulaj előtt a bajnokságot. Azért ez tetemes előny.
– Tetemesnek tetemes, de egyrészről ne felejtsük el, a feljutáshoz nem elegendő a bajnokság élén végezni, az osztályozót is meg kell nyernünk. Másrészről a minap számoltuk össze, hogy legkevesebb huszonegy mérkőzés vár ránk a tavasszal, hiszen a bajnokik mellett kupameccseket is vívunk, mi több, az már biztos, hogy a Magyar Kupában legtovább jutó két megyei csapat egyikeként az Amatőr Kupa döntőjében ugyancsak jelenésünk lesz.

– Kész szerencse, hogy az utóbbi találkozót már nem a férfi, hanem a női MK-finálé napján rendezik meg…
– Megtisztelő a bizalma, de aligha fenyeget bennünket annak a veszélye, hogy a Magyar Kupában is a döntőig menetelünk. Sokakat szerintem nem lepek meg, ha elárulom, nem a kupa, a bajnokság megnyerése a célunk.

– Ezt feltehetőleg örömmel olvassák majd a következő ellenfél, az MTK öltözőjében. Hány százalék esélyt ad maguknak a továbbjutásra?
– Egyet.

– A kettő már túlzott derűlátásra vallana?
– Az egyet is azért adom, mert még nem kezdődött el a párharc. Az MTK játékerejével mindenki tisztában van, okkal pályázik az élvonalbeli tagságra. A fiataljai ügyesek, a rutinosabbak pedig hozzáteszik a szükséges pluszt. Gyors és jó futballt játszik. Nem véletlen, hogy kétosztálynyi különbség van a két klub között – de remélem, az ősszel is elmondhatjuk ugyanezt, miután mindkét csapat egy szinttel feljebb lép.

Sikert hozó kötődés
A debreceni „aranygeneráció” egyik jeles tagja, Sándor Tamás négyszer volt bajnok s háromszor Szuperkupa-győztes a Lokival, és ezekben a napokban arról is mesélhet a sényői öltözőben, milyen érzés Magyar Kupát nyerni. Az elmúlt egy-két évben ugyan kissé eltávolodott a DVSC-től, ám véleményét illik kikérni az utódok szereplése kapcsán. „Herczeg András munkája meglátszik a csapat eredményein – szólt az értékelése. – Örülök, hogy újra debreceni kötődésű játékosok alkotják az együttes vázát, a jövőre nézve ez biztató. A jelenlegi csapatot azonban nem szabad összehasonlítani a miénkkel. Mi még fiatalabbak voltunk, amikor felkerültünk a felnőttekhez, együtt nőttünk fel, a pályán kívüli egység a pályán is megmutatkozott. Ennek is köszönhettük a sikereinket.”

– Feltérképezték a kék-fehéreket?
– Hogyne! Jó néhány mérkőzésüket megnéztük, a mai világban már könnyen hozzáférhetőek a fontosabb felvételek. A helyzetünket az is könnyítette, hogy a törökországi edzőtáboruk utolsó meccsét élőben lehetett nyomon követni a világhálón, csak le kellett ülnöm a gép elé. A becsületes felkészülés ellenére tartom: ha megnehezítjük a dolgukat, már elégedettek lehetünk.

– A védőknek mit mond, hogyan állítsák meg Torghelle Sándort?
– Őt nem lehet megállítani! A fiúk persze képben vannak vele kapcsolatban, a televízióban már sokszor látták. Én még futballoztam is ellene egyszer-kétszer. Józsika, azaz Kanta József ellen meg még többször. Becsülöm őket, hogy a mai napig tolják az MTK szekerét.

– Az önöké is jól halad. A nyáron gondolta volna, hogy ilyen őszt zárnak?
– Á! Amikor hozzáláttunk a munkához, az lebegett a szemünk előtt, hogy megnyerjük az első meccset. Utána a másodikat, majd a harmadikat és így tovább. A tizenkettedik vagy a tizenharmadik győztes találkozó után fogalmazódott meg bennünk, hogy ha már idáig eljutottunk, jó lenne veretlenül befejezni a szezont.

– Arra hány százalék esélyt lát, hogy a teljes bajnokságot lejátsszák pontveszteség nélkül?
– Erre már kettőt. Remek csapatom van, a körülményekre nem lehet egyetlen rossz szavam sem, minden adva van a jó szerepléshez. Hatalmas bravúrral érne fel, ha mind a harminc bajnokinkat győzelemmel zárnánk. De tudja, hogy van ez, előbb legyen meg a tizenhatodik siker, aztán a tizenhetedik, és így tovább…

– Augusztusban még panaszkodott, hogy a lekötött edzőmeccseket sorra mondták le az ellenfelek. Az elmúlt hetekben nem volt gond ezen a téren?
– Ebben a felkészülési időszakban ment minden, mint a karikacsapás. Négy harmadosztályú együttessel is összecsaptunk, amit akartunk, gyakorolni tudtuk. Legkésőbb júniusban kiderül, ez mire lesz elegendő. Azt már régen megtanultam, hogy messzemenő következtetést nem szabad levonni az edzőmérkőzések eredményeiből. De ha abból indulok ki, hogy a négy vetélytársból csak egy tudott legyőzni minket, annyit talán kijelenthetek, hogy jó úton járunk.

– Először dolgozik vezetőedzőként. Élvezi?
– Minden percét! Szerencsés vagyok, mert a vezetőktől kezdve a stábtagokon és a játékosokon át a szurkolókig jó emberek vesznek körül. A mindenki egyért elv vezérel minket: az NB III-as szereplésre vágyunk mindannyian.

– Nocsak, Sényőn kitört a fociláz?
– Erről csak annyit, hogy az ezernégyszáz lelkes községben a november huszonkilencedikén, szerda délben kezdődő RKSK elleni kupameccsre nyolcszázan voltak kíváncsiak. Igaz, mintegy húszan Debrecenből érkeztek: még Dombi Tiborék is szurkoltak nekünk.

– Jó látni, hogy van, ami nem múlik.
– Igen, a régi brigádunk magja megmaradt. Szombaton is együtt mentünk Pestre a Kowalsky meg a Vega-koncertre. Mások mellett a buszon ült „Kicsi”, Madar Csaba, Habi Ronald, Kerekes Zsombor és jó barátunk, a kick-box világbajnok Tumbász József. Na meg Bernáth Csaba is, akire ugyanúgy várni kellett, mint fénykorunkban – de ehhez volt időnk hozzászokni. A barátságunkat ez természetesen nem veszélyezteti. Örülök annak, hogy gyakran összejövünk, s amint azt a szombat este is bizonyítja, olykor már labda sem kell hozzá.