Vasas: Klopptól és Wengertől is tanult a VKLA új edzője

Vágólapra másolva!
2018.07.13. 08:36
A nyári tulajdonosváltás után folytatódott a Vasas Kubala Akadémia szakmai stábjának átalakulása, az U16-os csapat edzőjét, Szekeres Zoltánt a hivatalos honlapján mutatta be az akadémia.

A Vasas Kubala Akadémia a napokban bejelentette Tóth Csaba szakmai igazgató kinevezését, valamint Komódi László érkezését, aki az U17-es csapatot irányítja. Az U16-os együttes szakvezetője Szekeres Zoltán lesz.Szekeres Zoltán lesz.

„Már aktív labdarúgó-pályafutásom során erősen foglalkoztatott az edzői hivatás – nyilatkozta Szekeres Zoltán a vkla.hu-nak. – Folyamatosan képeztem magam, megszereztem az edzői képesítésimet, de minden alkalmat megragadtam arra is, hogy a tanultakat gyakorlatban is elsajátítsam. Nyaranta az időmet azzal töltöttem, hogy az Ausztriában edzőtáborozó csapatok tréningjeit látogattam. Ennek köszönhetően rengeteg új edzésmódszert ésmagyar szemmel elképzelhetetlen – fantasztikusan megszervezett és komponált gyakorlatokat láttam. Azt gondolom, hogy kilencvenöt százalékban azok az edzéslátogatások alapozták meg a mostani edzői filozófiám kialakulását, de – sok más mellett – Jürgen Klopp, Carlo Ancelotti, Arsene Wenger, Thomas Schaaf edzései is hozzájárultak ahhoz, ahol ma tartok."

Szekeres Zoltán korábban már dolgozott a Vasas Kubala Akadémiánál, majd Pécsen, aztán Szombathelyen az Illés Akadémiánál.

„Az évekkel ezelőtti szerepvállalásom idején még Pasaréten működött az akkor egyedülállónak mondható utánpótlásképzés. A mostani döntésem alapja az volt, hogy Nagy Miklós többségi tulajdonos egy olyan motiváló jövőképet vázolt fel, ami inspirált engem, valamint az edzői filozófiám megegyezik az Akadémián képviselt nézetekkel. Bízom benne, hogy a jövőben közös megelégedéssel tekintünk majd vissza az itt eltöltött időre és a közös munkára, s hosszú és gyümölcsöző kapcsolat lesz a miénk. Az a célom, hogy ezt a játékszervezési elveimmel minél jobban megvalósíthatóvá tegyem az U16-os akadémistáimnak is, remélhetőleg már az előttünk álló szezonban" – fogalmazott a szakember.

Legfrissebb hírek

Spanyolországba igazolt a magyar fiatal – hivatalos

Légiósok
2025.03.17. 18:46

NS-infó: Spanyolországba szerződik a Vasastól távozott fiatal

Légiósok
2025.03.15. 11:15

Szakmai együttműködés a TF, a Vasas FC és a Vasas Kubala Akadémia között

Labdarúgó NB II
2025.02.20. 16:57

Mesterfogások: Orosz Dávid: A játék legyen a középpontban

Utánpótlássport
2024.03.01. 17:30

NB II: Márton Gábor lett a Kozármisleny vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2023.03.02. 13:41

NB II: fél év után távozott a vezetőedző Kozármislenyből

Labdarúgó NB II
2023.03.01. 13:25

NB II: megvan a Kozármisleny új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2022.09.05. 12:58

Vasas: kilenc játékossal profi szerződést kötöttek

Labdarúgó NB I
2022.08.31. 08:30
Ezek is érdekelhetik