NB II: az FTC-ben is megfordult védőt igazolt a Vasas – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.18. 10:58
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas hivatalos oldalán jelentette be, hogy kettő plusz egy éves szerződést kötött Lakatos Csabával.

A 20 éves balhátvéd a Ferencvárosban kezdte felnőttpályafutását, 15 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a második csapatban. Az FTC-ben eltöltött idő után Szolnokra igazolt át, ahol alapemberré vált, tavaly nyártól pedig a Budafokot erősítette. Lakatos Csaba korábban már játszott a Vasasnál, amelynél még az első csapatban is pályára lépett.

Tizenhét évesen fél évet már eltöltöttem a Kubala Akadémián, sőt edzőmeccsen a felnőtteknél is bemutatkoztam. Nagyon örülök, hogy most visszakerültem a Vasashoz, szeretnék stabil játékos lenni és sikerekhez segíteni a csapatot. Szanyó Károlynál támadófutballt játszunk, ami fekszik nekem, mivel az ellenfél térfelén sem jövök zavarba. Az első benyomásaim pozitívak, remek a csapategység, úgyhogy nagyon jól érzem magam” – nyilatkozta a játékos.

Az angyalföldiek vezetőedzője, Szanyó Károly is elmondta véleményét az új igazolásról: „Fiatal, tehetséges, ambiciózus játékos, akire még sok munka vár, de az eddigi edzések alapján azt gondolom, hogy segítségünkre lesz. Abszolút látok benne fejlődési lehetőséget, ezért is igazoltuk le.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Lakatos Csaba (Budafok), Rétyi Róbert (Vasas Kubala Akadémia)
Távozók: Ádám Martin (Kaposvár, szabadon igazolható), Kovács Zoltán (ZTE FC – kölcsönből vissza, onnan Budafok kölcsönbe), Vít Benes (cseh, FK Sigma Olomouc – Csehország)

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08
Ezek is érdekelhetik