NB III: edzőcsere Salgótarjánban, utód házon belülről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 16:42
Leváltották Vágó Attilát, az NB III Keleti csoportjában utolsó helyen álló Salgótarjáni BTC vezetőedzőjét. Mint Szemán Norbert, az SBTC Kft. ügyvezetője elmondta, az utóbbi hetek gyenge szereplése után valahogyan fel akarják rázni a csapatot, és könnyebb az edzőt elküldeni, mint lecserélni az egész keretet.

Vágó Attila utódját házon belül találták meg, a fekete-fehérek szakmai munkáját az idény végéig Rubint Richárd, irányítja. A 39 éves sportember korábban játékosként többek között a Nyíregyháza, a Diósgyőr és a Békéscsaba színeiben is rúgta a labdát.

A felvidéki szakember legutóbb Rimaszombatban volt utánpótlás-igazgató, majd idén februárban került Salgótarjánba, ahol az első tavaszi fordulóban még játékosként lépett pályára az együttesben, de azóta sérülés miatt nem szerepelt.

Az A-licenccel rendelkező Rubint Richárd munkáját pályaedzőként az eddig is a csapatnál dolgozó Szabó Gábor mellett a tarjániakat tavaly az NB III-ba vezető Csatlós Tamás, valamint a korábbi rimaszombati sportigazgató, Domik Attila segíti.

Salgótarjánban a cél egyértelmű: benn akarnak maradni a harmadosztályban.

Legfrissebb hírek

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

NB III: négy gólt kapott hazai pályán a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:45

NB III: nyolcgólos döntetlen Szombathelyen

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 21:38

NB III: kinevezték az FC Sopron új vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2025.04.01. 16:30

NB III: iksz a kécskei rangadón; egy meccs elmaradt; nőtt a Nagykanizsa előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 21:01

A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.03.29. 09:58

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28
Ezek is érdekelhetik