NB II: utánpótlás-válogatott kapus érkezett a Szegedhez

Vágólapra másolva!
2020.08.25. 14:51
null
Ásványi Balázs Szegeden folytatja pályafutását (Fotó: Micheller Szilvia)
A 19 esztendős Ásványi Balázs a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesénél folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.


Ásványi Balázs – aki az U17-es, az U18-as és az U19-es válogatottban összesen 52 alkalommal játszott – hároméves szerződést kötött a szegedi klubbal. A kapus legutóbb a szintén másodosztályú Nyíregyháza Spartacusban játszott (a szabolcsiaknál hat bajnokin kapott lehetőséget), de korábban szerepelt a Puskás Akadémiában, a KFC Komarnóban és Gyirmóton is.

Egy kapus számára különösen nagy dolog egy olyan klubban szerepelni, ami Grosics Gyula nevét viseli – ecsetelte a 19 éves játékos a klubhonlapnak. – Mindent megteszek azért, hogy méltó legyek a mez viselésére. Komoly terveim vannak a Szegeddel és remélem, hogy az én fejlődésem is hozzájárul a célok eléréséhez.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők:
Ásványi Balázs (Nyíregyháza), Dobos Áron (Fortuna Sittard – Hollandia, legutóbb kölcsönben ETO FC Győr), Gréczi Márton (Békéscsaba), Kóródi Nándor (Debreceni VSC – kölcsön után végleg), Orosz Márk Erik (Hódmezővásárhely – kölcsönből vissza), Ódor Máté (Szeged-Csanád GA U19), Pejovics Danilo (szerb-magyar, Nyíregyháza – szabadon igazolhatóként), Takács Tamás (szerb-magyar, Mezőkövesd – kölcsönbe), Simon Ádám (ETO FC Győr), Varga Bence (MTK Budapest), Szilvási Péter (Tiszaújváros)
Távozók: Alekszics Branimir (szerb-magyar, ?), Andorka Péter (befejezte pályafutását), Horváth Marcell (Bicske – kölcsönbe), Koszó Balázs (?), Kuti Krisztián (?), Orosz Márk Erik (Hódmezővásárhely – ismét kölcsönbe), Szántai Levente (befejezte pályafutását), Tóth Máté (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Vankó Imre (ETO FC Győr), Zvara Dávid (Tiszakécske)

Legfrissebb hírek

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:53

A Szeged kapufákat, a Szentlőrinc gólokat lőtt

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55
Ezek is érdekelhetik