NB II: gondban a Csákvár, 11 játékossal készültek a Nyíregyháza ellen

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 09:00
null
Egyelőre az is bizonytalan, hogy Visinka Ede mikor szabadulhat a karanténból (Fotó: Dömötör Csaba)
Jelenleg csak tizenegy labdarúgó alkotja az Aqvital FC Csákvár keretét, amely utánpótláskorú játékosokkal egészülhet ki, a vezetőedző Visinka Ede pedig karanténban marad.

 

Jelentős hátránnyal várja a Nyíregyháza elleni idegenbeli bajnokit az Aqvital FC Csákvár a másodosztályban. A vasárnapi, Dorogi FC elleni mérkőzés elmaradt, mert korábban nyolc személynél is pozitív eredménnyel zárult a koronavírusteszt. Időközben az előírásnak megfelelően az érintetteknek már két-két negatív tesztjük van, kivétel Visinka Ede vezetőedző, aki folyamatosan rossz közérzetre, időnként hőemelkedésre és olykor bőrirritációra panaszkodott, de a napokban szintén negatív teszteredményt produkált.

Mivel a keret koronavírusos fertőzésben nem érintett része elkezdhette az edzéseket, a vezetőedzőt Berndt András helyettesítette, és szerdán a Spartacus ellen is a másodedző felel az eredményességért. Egyelőre ugyanis bizonytalan, Visinka Ede mikor szabadulhat a karanténból. Hasonló a helyzet a vírust elkapó, de már felgyógyult játékosok esetében, sportorvosi engedélyüket ugyanis bevonták, s előreláthatólag csak egy hónap múlva térhetnek vissza.

A nehézségek miatt a keretet jelenleg tizenegy labdarúgó alkotja, közülük hatan húsz évnél fiatalabbak, s az elmúlt napokban csupán négy gyakorlással készülhettek a Nyíregyháza elleni mérkőzésre. A klub öt utánpótláskorú labdarúgót mozgósított, de kedd kora este még kétséges volt, megérkezik-e a negatív teszteredményük, illetve hogy elkészül-e felnőttjáték-engedélyük. Megoldást jelenthetett volna a Puskás Akadémiával kötött kooperációs szerződés, de az élvonalban szereplő együttes keretét is a vírus befolyásolja, így ezúttal egyetlen játékost sem irányítottak át az NB II-es fiókcsapathoz.

NB II
9. FORDULÓ – ÉLŐ EREDMÉNYKÖVETŐ
16.00:
Soroksár SC–Szombathelyi Haladás– élőben az NSO-n!
16.00:Dorogi FC–Szentlőrinc– élőben az NSO-n!
16.00:Debreceni EAC–Kolorcity Kazincbarcika SC– élőben az NSO-n!
16.30:Kaposvári Rákóczi FC–Debreceni VSC (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
19.00:Pécsi MFC–Budaörs– élőben az NSO-n!
19.00:FC Ajka–BFC Siófok– élőben az NSO-n!
19.00:Vasas FC–Szolnoki MÁV FC– élőben az NSO-n!
19.00:Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr– élőben az NSO-n!
19.00:WKW ETO FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre– élőben az NSO-n!
19.00:Nyíregyháza Spartacus FC–Aqvital FC Csákvár– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Tímár Krisztián a rossz széria ellenére nem számított arra, hogy meneszteni fogják

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 09:47

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Maradt esélyük a kieső helyen állóknak az élvonalban, s még az Újpest sem nyugodhat meg...

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 07:08

A Nyíregyháza sportigazgatója elmondta, hogy Szabó István volt az első számú jelölt

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 20:10

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41
Ezek is érdekelhetik