NS-klub: „Hetven éve olvasom, ötven éve szolgálom a lapot”

Hetven éve olvasom, ötven éve szolgálom a lapot, amelynek számomra legemlékezetesebb példányát az 1960. november 21-i keltezésűt archívumomban őrzöm.

Több mint hatvanegy éve a Népsport legendás labdarúgó-szakírója, Németh Gyula „n. gy.” monogrammal jegyezte az Ifikről Szegeden című dolgozatát, amelyben a következő sorok olvashatók: „Az SZVSE felnőtt csapatának edzőmérkőzésén láttunk két egészen fiatal csatárt: az 1943-as születésű Kiss Istvánt, és az 1944-es születésű Kalmár Gábort. Mindketten összekötőt játszottak, szembetűnően ügyesen. Ők a még fiatalabb Tekes (sic!) Istvánnal együtt a SZEAC labdarúgói, akik olyan átlagon felüli tehetségek, akinek a nevével még minden bizonnyal találkozni fogunk.”

Az apró hibáktól – Kiss és Kalmár (az 1941–42-es gólkirály, Kalmár György fia) nem a SZEAC-ban, hanem az SZVSE-ben futballozott, továbbá a családnevemből hiányzott egy h-betű és egy ékezet – eltekintve örültem a dicsérő szavaknak. Amikor 1960 őszén tizenöt évesen tagja lettem a SZEAC kezdőcsapatának, társaim három-négy évvel voltak idősebbek. Az egyetem ugyanis az ország minden pontjáról mágnesként vonzotta a tanulni vágyó tehetséges labdarúgókat, akik egy stabil NB I-es csapat utánpótlásában folytathatták pályafutásukat. Szűk fél évtized múltán csapatkapitányként és ötszörös ifibajnokként váltottam öltözőt, később klubot. Az NB II-ben (SZVSE, Szegedi Dózsa) majd az NB I B-ben (Szolnoki MTE) is gyakran szerepelt a nevem a „jók” között, olykor a forduló válogatottjában. Szegedi egyetemi tanulmányaim befejezése miatt – pénteken és szombaton otthon előadás, vasárnap bajnoki – sajnálatosan rövidre sikerült NB I-es (DVTK) szerepvállalásom. Huszonnyolc évesen fordítottam hátat a profi futballnak, hogy az azt követő bő másfél évtizedben az újságíró-válogatott tagjaként az amatőr foci minden percét kiélvezzem. Külföldi utazások, Európa-bajnoki siker Franciaországban, telt házas SZÚR-ok szerte az országban, tucatnál is több gól gyermekkorom álom arénáiban, a bécsi Práterben és a Népstadionban – és persze barátságok, élmények.

Hogy beváltottam-e Németh Gyula jövendölését? Nem tudom! Mentségemül szolgáljon, hogy hosszú pályafutásom alatt senkinek sem okoztam sérülést, sohasem állítottak ki, mindenkor igyekeztem hasznos tagja lenni aktuális csapatomnak. Ráadásul a Népsport és a Nemzeti Sport is része lett az életemnek, pályafutásomnak – 1973. december 29-én az egykori labdarúgórovat-vezető, Várkonyi Sándor buzdítására megjelent az első írásom a sportlapban A söprögető államvizsgára készül címmel, és az újságírói, tudósítói kapcsolat, hála az égnek, a mai napig tart.