NB II: új helyszínen szeretne játszani a Nyíregyháza

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 13:26
null
A piros-kékek ezt a mérkőzést is Balmazújvárosban játszották le (Fotó: Kovács Péter)
Két játékosukkal, Szokol Zsolttal és Paku Rolanddal szerződést hosszabbítottak, és a következő idényben szeretnék a városukhoz közelebb megrendezni a hazai mérkőzéseiket – erről volt szó a labdarúgó NB II legutóbbi kiírását a 10. helyen záró Nyíregyháza Spartacus szerdai sajtótájékoztatóján.

Mint ismert, Nyíregyházán új stadion épül, emiatt a csapat az előző idényben Balmazújvárosban játszotta le a hazai mérkőzéseit – és a következő évadban már szeretne a megyehatáron belül pályára lépni.

„Az az otthonunk, ahol az előző évben futballoztunk – nem a vendéglátóink, hanem a távolság miatt – nem lehetett igazi hazai pálya számunkra. Sokat dolgozunk azon, hogy a Nyíregyháza Spartacust fizikailag közelebb hozzuk Nyíregyházához, és ezzel együtt a szurkolókhoz. Egyeztettünk sportlétesítményekkel, és várjuk az MLSZ döntését, hogy ezt jóváhagyja” – idézi a klubhonlap Kósa Árpád ügyvezetőt, helyszínt nem említve.

„Az előző év csalódás volt, a játékosok és a szakmai stáb nevében is mondhatom, szégyelltük magunkat, hogy nem a klubhoz méltó eredményt értünk el. Számomra fontos, hogy a Szpariért játszhatok, kilenc éve olyat éltem itt át, amit sehol máshol. Ezt szeretném megismételni” – idézte fel az NB II-es aranyérem 2014-es megnyerését az egyik hosszabbító játékos, Paku Roland a sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek

Maurides különös mesterhármast szerzett, legyőzte a Loki a Szparit

Labdarúgó NB I
2025.02.02. 14:43

Bognár György: Kapusunknak jó meccsei voltak, ez most nem sikerült

Labdarúgó NB I
2024.11.30. 09:48

Telt ház, remek hangulat Nyíregyházán a keleti rangadón, diósgyőri győzelemmel

Labdarúgó NB I
2024.10.05. 21:22

NB I: győzelmi rekordot állíthat fel a Puskás Akadémia a Fradi ellen a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2024.09.27. 14:04

NB I: Alberték közel 60 éves parádés sorozatát állíthatja be az FTC az örökrangadón

Labdarúgó NB I
2024.09.20. 13:23

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB I: ilyenre még az előző évszázadban sem volt példa: sorozatban 17. derbijét nyerheti meg a Fradi!

Labdarúgó NB I
2024.08.16. 12:40

NB I: ott lép pályára az FTC, ahol 2024-ben az egyetlen bajnoki vereségét szenvedte el

Labdarúgó NB I
2024.08.09. 12:30
Ezek is érdekelhetik