NB II: Debrecenből érkezik a Szentlőrinc új vezetőedzője

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.05. 18:15
null
Jeremiás Gergő lett a Szentlőrinc vezetőedzője (Fotó: szentlorincse.hu/Kovácsevics Dusán)
A labdarúgó NB II elmúlt idényében 16. helyen végző Szentlőrinc a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Jeremiás Gergőt nevezte ki a csapat élére. A fiatal, mindössze 37 éves tréner az utóbbi két idényben az élvonalbeli Debrecennél dolgozott asszisztensedzőként. Két meccs erejéig, az MTK (1–1) és a Honvéd (5–3) ellen vezetőedzőként is irányította a Lokit.

 

A futballistaként a Debrecenben és a Diósgyőrben is játszó Jeremiás Gergő aktív játékoskarrierje vége után két évvel, 2021 októberében irányította ideiglenesen a Lokit, majd 21 mérkőzésen a novemberben kinevezett Joan Carrillo munkáját segítette. Carrillót a DAC korábbi trénere, Joao Janeiro váltotta a debreceni kispadon múlt hét hétfőn, s a portugált másodedzőként nem Jeremiás, hanem honfitársa, Daniel Castro segíti majd.

„Már a megkeresés első pillanatától kezdve szimpatikus volt az, amit Fekete Tivadar, a Szentlőrinc sportszakmai igazgatója felvázolt nekem– fogalmazott Jeremiás Gergő. Maximálisan azonosulni tudok azzal a felfogással, amit itt képviselnek, miszerint nagyrészt fiatal játékosoknak szavaznak bizalmat, akiket fejleszteni kell. Két évvel ezelőtt jártam már itt a Debrecennel, bajnokit játszottunk, tisztában vagyok vele, hogy hova kerülök. Bízom benne, hogy közös erővel elérjük a klub célját, bent maradunk az NB II-ben, emellett pedig a játékosok egyénileg is fejlődnek a kezünk alatt.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezők: Czuczi Péter (Kaposvár – kölcsönből vissza), Kiss-Szemán Péter (Vasas), Rétyi Róbert (Vasas)
Távozók: Andrija Drljo
(MTK Budapest – kölcsönből vissza), Biben Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Harsányi István (PMFC), Mervó Bence (Budafok – kölcsönből vissza), Mucsányi Márk (Újpest II – kölcsönből vissza), Nagy Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Németh Barnabás (Honvéd II-MFA – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
8 órája

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik