Bundagyanú miatt feljelentették a Nyíregyháza felkészülési meccsén bíráskodó játékvezetőket

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.22. 16:35
null
Az Altach szerint a játékvezető bundázhatott a Nyíregyháza elleni meccsen (Fotó: scra.at)
Bundagyanú merült fel a labdarúgó NB II-ben érdekelt Nyíregyháza Spartacus felkészülési mérkőzésén – írja az osztrák közmédia (ORF).

 

A másodosztályú bajnokság élén álló nyírségiek az osztrák élvonalbeli Altach gárdájával játszottak hétfő délben, s a találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget. Mindkét találat tizenegyesből született, s az osztrák csapat szerint mindkét esetben meglepte a feleket a játékvezető döntése.

Azon szórakoztunk, hogy a játékvezető a második félidőben teljes mértékben értelmezhetetlen döntéseket hozott. Korábbi labdarúgóként én sem tudtam mire vélni ezeket az ítéleteket, nem beszélve az átlagos futballszeretőről. Az ellenfél (a Nyíregyháza – a szerk.) is egyetértett velünk ezzel kapcsolatban, és fontolóra vettük, hogy lehívjuk a csapatokat a pályáról. Az edzők végül úgy döntöttek, hogy kihasználják az edzőmeccs teljes játékidejét. Rendkívül látványos volt, ahogyan »elfújták« a meccset” – nyilatkozta az ORF-nek Roland Kirchner, a magyar Bukta Csabát is foglalkoztató Altach sportigazgatója. A sportvezető hozzátette, hogy a két csapat edzője (Joachim Standfest, illetve Tímár Krisztián) egyaránt csak nevetni tudott a játékvezetői döntéseket látva, majd közölte, hogy az Altach már feljelentést tett az esetről az osztrák Bundesligának, illetve az illetékes rendőri szerveknek.

A KÉT KÉRDÉSES TIZENEGYES (1:23-tól)

Az ORF riportja szerint a múlt héten is történt egy hasonló eset: a Rapid Wien–Slovácko (2–1) felkészülési meccsen három tizenegyest fújtak be a játékvezetők. A zöld-fehér bécsi együttes sportigazgatója, Steffen Hofmann a Kronen Zeitungnak azt mondta a történtekről, hogy „mindkét csapat csak elszenvedője volt a döntéseknek”.

 

Legfrissebb hírek

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Bolla Bendegúz osztrák csapattársának támadója

Minden más foci
9 órája

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

Varju Benedek gólokkal hálálja meg az edzői bizalmat

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 11:35

A Nyíregyháza klubelnöke cáfolta a belső feszültségről szóló híreket

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 14:22

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Bolláék megszenvedtek, de nyolc közé jutottak, Tokmac góllal segítette csapatát a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 21:36

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 09:08
Ezek is érdekelhetik