Keretbe foglalták Bosnjak Predrag pályafutását a Nemzeti Sport cikkei

– Harmincnyolc évesen az idén úgy határozott, befejezi profi pályafutását, és a Szombathelyi Haladás ajánlatát elfogadva Alekszandar Jovics vezetőedző segítőjeként dolgozik tovább az NB II-ben szereplő klubban. Nehéz döntés volt?
– Nem volt könnyű, az biztos − válaszolta lapunknak a szerb-magyar állampolgár Bosnjak Predrag, egyszeres magyar válogatott balhátvéd. − Két-három hónapot gondolkodtam, mi legyen, hiszen erősnek éreztem magam ahhoz, hogy futballozzak, aztán a karácsonyi ünnepek idején a Palicsi-tó körüli sétám során elhatároztam, az új év első napján szögre akasztom a csukát. Kaptam a klubtól egy lehetőséget, gondoltam, élni kell vele. Csodálatos volt a labdarúgó-pályafutásom, s nem kívánok elszakadni a futballtól, szeretném edzőként kipróbálni magam. A szükséges képzést elkezdtem Belgrádban, B-licences diplomát szereztem, s amint lehet, jelentkezem a következő tanfolyamra, hogy a pro licenc is meglegyen. Az első tíz év a tanulásé, a második tíz a tapasztalatszerzésé, majd az azt követő tízben kellenek az eredmények.

– Emlékszik rá, hogyan került Újvidékről Magyarországra?
– Azért olyan öreg nem vagyok, hogy elfelejtsem, mi történt velem tizenöt éve. Az FK Novi Szadban futballoztam, egy kupameccsen játszottam, amelyre eljöttek a Nyíregyháza Spartacus vezetői, s két napra elhívtak a csapathoz. Akkoriban még létezett a Ligakupa, két külföldi is szerepelhetett, Szentes Lázár vezetőedző pedig betett a csapatba, és a meccs után kérte, azonnal igazoljak Nyíregyházára. Nem volt idegen a magyar közeg, hiszen éveken át jártunk különböző tornákra a határhoz közeli Szegedre, Békéscsabára, Bajára, tisztában voltam az itteni viszonyokkal.

– Hosszú magyarországi karrierje során Nyíregyházán, Veszprémben, a Fradiban, no meg a Haladásban futballozott…
– Így van. Jól éreztem magam a Spartacusban, de az egyik Nyíregyháza–Szolnok meccs után megkeresett Vágó Attila, s kérte, legyek a játékosa – ám végül nem Szolnokra, hanem Veszprémbe követtem a szakembert. Minden edzőmnek sokat köszönhetek, így neki is. Kijelentette, NB I-es játékost farag belőlem. Két évet játszottam Veszprémben, amikor megkeresett a Haladás, s így a magyar élvonalban futballozhattam.

– Az álom nem ért véget, hiszen érkezett a válogatott meghívó, majd pedig a Ferencváros ajánlata.
– Valóban, de előbb magyar állampolgársági vizsgát tettem. Nem esett nehezemre, hiszen felmenőim között magyarok is vannak, ráadásul tökéletesen beszéltem a nyelvet némi vajdasági akcentussal. Bár csupán egy bajnokin futballozhattam az ország legnépszerűbb csapatában, örök emlék marad az ezüstéremmel együtt. Kupameccsen és nemzetközi mérkőzéseken is lehetőséget kaptam, s noha Thomas Doll kérte, legyek türelemmel, nem hallgattam a Fradi akkori vezetőedzőjére, forrófejű voltam. A több játéklehetőség reményében „hazatértem” Szombathelyre. Természetesen a csúcsot a válogatottság jelentette, s bár csak az albánok elleni meccsen léptem pályára, nem csupán a magyar, hanem a szerb felmenőim is büszkék voltak rám. Pintér Attila után Bernd Storck és Georges Leekens is meghívott a keretbe.

– Visszatérve a Haladásba teljesülhetett a vágya, hiszen több mint kétszáz meccset játszott a csapatban. Elégedett ezzel?
– Természetesen, amiért hálával tartozom a klubnak. Igazi otthonra találtam még akkor is, ha a család a gyermekeim iskoláztatása miatt újra Szabadkára költözött, ezért ingázom a két város között. Barátokra leltem, két éve pedig kaptam egy lehetőséget, az Illés Akadémián egyéni képzéseket tarthattam a fiataloknak. Hosszú és örömteli pályafutás zárult január elsején, s talán a sors akarta úgy, hogy az első nagy interjút a Nemzeti Sportnak adhattam, mint ahogy a profi labdarúgásomat is az újságnak nyilatkozva zárhatom le. Ugyanakkor még nem búcsúzom a futballtól, és remélem, edzői karrierem első interjúját is a Nemzeti Sportnak adhatom.