Az Ausztriából hazatérő Bukta Csaba aláírt a Vasashoz – hivatalos

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.03.05. 19:41
PicasaBukta csaba és Nagy Miklós (Fotó: Vasas FC)
Megalapozottnak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései: a Vasas kedd este bejelentette, hogy szerződtette az Ausztriából hazatérő magyar labdarúgót, Bukta Csabát.

 

Nagy Miklós a klubhonlapnak elmondta: a labdarúgó 2026. június 30-ig szóló szerződést írt alá. „Külön öröm a számunkra, hogy bár több élvonalbeli csapat is szerette volna leigazolni őt, minket választott” – tette hozzá a Vasas sportigazgatója.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, örökkévalóságnak tűnt az az egy hónap, amíg csapat nélkül voltam – idézi a vasasfc.hu Bukta Csabát. – Szeretnék segíteni a Vasason, hogy elérje a céljait, amelyek természetesen már az enyémek is, ez pedig a feljutás. A beleki edzőtáborban, az egymás elleni felkészülési mérkőzésen is jó benyomást tett rám az angyalföldi együttes, nagyon bízom benne, hogy a gyorsaságomat és a külföldön szerzett tapasztalataimat tudom majd kamatoztatni, és minél gyorsabban sikerül a beilleszkedés. Várom, hogy megismerjem a társakat és hogy bemutatkozzak az Illovszky-stadionban, ami pedig a hosszú távú terveimet illeti, szeretnék megragadni a Vasassal az NB I-ben, és a legmagasabb szinten is bizonyítani!”

Mint a körvonalazódó megállapodásról szóló cikkünkben írtuk, a 22 éves, a különböző korosztályos válogatottakat korábban végigjáró Bukta január végén vált el az osztrák élvonalbeli SCR Altachtól és lett szabadon igazolható. A támadó egyik menedzsere, Kövesdi Viktor néhány hete a Nemzeti Sportnak elmondta, magyar és külföldi klubokkal is tárgyalnak a játékos jövőjéről, aki addig is az Altach második csapatával tréningezik, ameddig eldől a sorsa.

Bukta korábban tíz meccsen szerepelt Gera Zoltánnál az U21-es válogatottban, a Vasashoz múlt héten a korosztályos válogatottól érkező vezetőedző tehát jól ismeri a szélsőt, ezért is kerülhetett szóba a szerződtetése.

Bukta Csaba hat éve, 2018 februárjában a DVSC U17-es csapatából szerződött a Red Bull Salzburg utánpótlásába, azóta Ausztriában szerepelt. 2021-ben mutatkozott be az osztrák élvonalban, amelyben 63 mérkőzésen játszott. 

A Vasas az NB II-es tabella harmadik helyén áll 23 mérkőzésen szerzett 44 ponttal, lemaradása egypontnyi a már feljutó pozícióban lévő ETO FC Győrtől. Az angyalföldiek a következő fordulóban, vasárnap az Ajkát fogadják.

 

Legfrissebb hírek

Minden NB I-es és NB II-es játékvezető teljesítette az évközi fizikai tesztet

Labdarúgó NB I
3 órája

A sportigazgató szerint a Budapest Honvéd nem eladó

Labdarúgó NB II
22 órája

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 12:42

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55
Ezek is érdekelhetik