Erős Gábor: Továbbra is a biztos bennmaradás a cél a Kazincbarcikával

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.26. 08:25
Erős Gábor (Fotó: Dömötör Csaba)
Az NB II-ben a második helyen álló, az előző fordulóban az éllovas Szentlőrincet legyőző Kazincbarcikán két lábbal járnak a földön, Erős Gábor vezetőedző egyelőre arra büszke, hogy olyan futballt játszik a csapata, amilyet elképzelt.

Alighanem kevesen számítottak arra, hogy hét forduló után a Szentlőrinc és a Kazincbarcika áll majd feljutást érő helyen az NB II-ben.

Pillanatnyilag a Szentlőrinc vezet egy ponttal a borsodiak előtt, de az előző forduló rangadóján a Barcika 2–0-ra legyőzte hazai pályán az éllovast. Erős Gábor a nyáron vette át a KBSC vezetőedzői posztját − vajon számított ilyen remek rajtra?

Fotó: kbscfc.hu

„Nézőpont kérdése a jó rajt, mert az első három meccsen összesen egy pontot szereztünk, aztán viszont megnyertünk egymás után négy mérkőzést – válaszolta lapunk megkeresésére a 44 esztendős szakvezető. – Amikor átvettem a csapat irányítását, célként a biztos bennmaradást tűztük ki, illetve azt, hogy minél több fiatalnak adjunk minél több játékidőt, fejlődjenek nálunk, elvégre mi elsősorban a Diósgyőr partnercsapata vagyunk. Az eddigi jó szereplés ellenére a célunk nem változott, az továbbra is a biztos bennmaradás. Persze nem zárható ki, hogy evés közben megjön az étvágy, ám nagyon az idény elején vagyunk még, meccsről meccsre tervezünk.”

A nyáron nagy mozgás volt a keretben, de a jelek szerint a legtöbb új igazolás tökéletesen beváltotta a hozzájuk fűzött reményt.

„Koszta Péter sportigazgatóval közösen olyan játékosokat kerestünk, akik illeszkednek a futballról alkotott elképzeléseimbe – folytatta a Kazincbarcika vezetőedzője. – Elődöm, Csábi József a háromvédős rendszert használta, ő is sikeres volt a csapattal, hiszen a Kazincbarcikának a középmezőnyben végezni jó eredmény, ám én a négyvédős szisztémát preferálom, a négy–kettő–három–egyes vagy a négy–három–hármas felállást. Van egy erős, rutinos magja a csapatnak korábbi NB I-es játékosokból, mint Bódi Ádám, Varga József vagy Lucas, melléjük kerestünk olyanokat, akiket be tudunk illeszteni ebbe a rendszerbe. Kilenc új labdarúgó érkezett a nyáron, elsősorban olyanokra volt szükségünk, akikben megvan a sebesség. Eddig úgy tűnik, jól sikerült az játékospiaci tevékenységünk, de hangsúlyozom, hosszú még a bajnokság. Egyelőre annak örülünk, hogy működik az a játék, amelyet eltervezünk, amilyet szerettünk volna, megyünk tovább ezen az úton.”

7. FORDULÓ 
Szeptember 22., vasárnap
Mezőkövesd Zsóry FC–Kisvárda Master Good 4–1
BVSC-Zugló–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–0
Aqvital FC Csákvár–Budapest Honvéd FC 3–1
Soroksár SC–Vasas FC 3–2
FC Ajka–Budafoki MTE 2–2
HR-Rent Kozármisleny–Opus Tigáz Tatabánya 3–2
Gyirmót FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre 1–0
Szeptember 23., hétfő
Kolorcity Kazincbarcika SC–Szentlőrinc 2–0

8. FORDULÓ
Szeptember 29., vasárnap
16.00: Opus Tigáz Tatabánya–FC Ajka
16.00: Budafoki MTE–Soroksár SC
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–HR-Rent Kozármisleny
17.00: Kisvárda Master Good–Aqvital FC Csákvár
17.00: Budapest Honvéd FC–BVSC-Zugló
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–Szentlőrinc
Szeptember 30., hétfő
20.00: Vasas FC–Mezőkövesd Zsóry FC

A LABDARÚGÓ NB II ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Szentlőrinc SE64211–4+7 14 
2. Gyirmót FC Győr741210–8+2 13 
3. Kozármisleny733113–9+4 12 
4. Csákvári TK732211–9+2 11 
5. BVSC Zugló7257–5+2 11 
6. Kazincbarcika631218–7+11 10 
7. Vasas FC731313–1310 
8. Szeged-Csanád Grosics Akadémia72418–7+1 10 
9. Kisvárda73411–15–4 
10. Budafoki MTE723210–14–4 
11. FC Ajka72239–12–3 
12. Soroksár SC721410–12–2 
13. Mezőkövesd72149–11–2 
14. Budapest Honvéd72149–14–5 
15. Tatabánya7257–16–9 
16. Békéscsaba71337–7

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik