Hat forduló után távozik a Mezőkövesd vezetőedzője

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.04. 13:34
Tóth Mihály távozott Mezőkövesdről (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A labdarúgó NB I-ből az előző idényben kieső Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos felületein tudatta, hogy mindössze hat forduló után menesztette a 2024–2025-ös évad kezdete előtt kinevezett vezetőedzőjét, Tóth Mihályt.

Az előző, NB I-es idényben utolsó helyezettként kieső Mezőkövesdnél jelentős változások történtek a nyáron a szakmai stábban és a játékoskeretben is.

A matyóföldiek május végén jelentették be, hogy a csapat irányítását Tóth Mihály veszi át, ám a szakemberrel nem kezdték jól az új évadot, ugyanis hat forduló után egy győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel, öt lőtt és 10 kapott góllal a 16 csapatos bajnokság utolsó helyén áll a csapat.

A klub ezt követően arról számolt be, hogy Tóth Mihály szerződését közös megegyezéssel felbontották.

Noha alig bő egy hónappal ezelőtt kezdődött a 2024–2025-ös idény, ez már az ötödik edzőváltás a másodosztályban, Feczkó Tamás Kisvárdán, Dajka László Budafokon mondott le, majd a Vasas Gera Zoltánt, a Honvéd Csertői Aurélt menesztette.

A LABDARÚGÓ NB II ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Szentlőrinc SE64211–4+7 14 
2. Kazincbarcika631218–7+11 10 
3. Vasas FC631211–10+1 10 
4. Gyirmót FC Győr63129–8+1 10 
5. BVSC Zugló6247–5+2 10 
6. Kisvárda63310–11–1 
7. Kozármisleny623110–7+3 
8. Szeged-Csanád Grosics Akadémia62318–7+1 
9. Csákvári TK62228–8
10. Budafoki MTE62228–12–4 
11. Budapest Honvéd62138–11–3 
12. FC Ajka62137–10–3 
13. Tatabánya6245–13–8 
14. Békéscsaba61327–6+1 
15. Soroksár SC61147–10–3 
16. Mezőkövesd61145–10–5 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik