NB II: Waltner Róbert lenne a szentlőrinci futballcsoda titka? „Dehogyis, nem!”

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.10.22. 08:27
Waltner Róbert (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB II 10. fordulójának záró mérkőzésén a Budapest Honvéd a Szentlőrincet fogadta. Helyzetek mind a két csapat előtt adódtak, azonban gólt csak a vendégek tudtak szerezni – 1–0-s győzelmének köszönhetően a Szentlőrinc ismét feljutó helyre lépett előre a tabellán. Mutatjuk videón, hogyan értékelt a vendégek vezetőedzője, Waltner Róbert a találkozó után.

Waltner Róbert először a mérkőzést értékelte:

„Nem volt könnyű, de hála isten, sikerült győznünk, pedig ezer sebből véreztünk. Amúgy is problémánk van a középpályán, mert több hete Kesztyűs Máté kiesett, aztán a héten, csütörtökön kiderült, hogy Rab sem játszhat egy vírusos betegség miatt. Bekerült Poór, aki sajnos megsérült a bemelegítésnél, úgyhogy Kiss-Szemán került be a csapatba, akinek két nappal ezelőtt még egy fél citrom nagyságú duzzanat volt a bokáján. Úgyhogy nagyon értékes ez a győzelem.”

A szakembert megkérdeztük, hogy magának tulajdonítja-e a szentlőrinci csodát, videónkból kiderül a válasz.
 

LABDARÚGÓ NB II
10. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–SZENTLŐRINC 0–1 (0–0)
Budapest, Bozsik Aréna, 600 néző. Vezette: Takács Tamás (Belicza Bence Péter, Máyer Gábor)
HONVÉD: Dúzs – Pauljevics, Szabó A. (Rácz B., 86.), Szabó T., Hangya – Csilus T., Kesztyűs B. (Nyitrai B., 71.) – Benczenleitner (Keresztes N., 55.), Lőrinczy (Ihrig-Farkas, 86.), Medgyes Z. – Farkas B. (Simon B., 71.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szekszárdi T. (Keresztes B., a szünetben), Szekszárdi M. (Tarcson, 80.), Dinnyés O., Stifter – Vingler, Kiss-Szemán (Medgyesi, 65.) – Heles (Bíró D., 54.), Nagy R., Hajdú R. – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Keresztes B. (81.)
MESTERMÉRLEG
Laczkó Zsolt: – Sajnos jelenleg ugyanazokat tudom elmondani, mint az előző meccseken. Azokból a szituációkból kapunk gólt, amire edzéseken felkészülünk, saját magunkat kell legyőzni, hogy sikeresek legyünk.
Waltner Róbert: – Nem volt könnyű, de ezer sebből vérezve is nyertünk. Mindenki beletette a magáét, az utolsó percig egymásért küzdve arattunk értékes győzelmet. Nem rossz csapat a Honvéd, jó játékosok alkotják, sok együttes nem tud majd nyerni a Bozsik Arénában.

 

Legfrissebb hírek

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

A rajtnál beragadt, de fordított a Kazincbarcika a három tizenegyest hozó mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:00

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Se a Gyirmót, se a Szentlőrinc nem lehet elégedett a döntetlennel

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 14:51

Nagy siker a kisvárosban: a negyedik helyen áll a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 09:52
Ezek is érdekelhetik