Már nem Laczkó Zsolt a Budapest Honvéd edzője – hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.12.17. 12:18
Laczkó Zsolt (Fotó: Árvai Károly)
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződést bontott Laczkó Zsolt vezetőedzővel.

A klub a szűkszavú közleményéhez annyit tett hozzá, hogy az új vezetőedző személyéről később ad tájékoztatást.

Laczkó játékosként 16 élvonalbeli mérkőzést játszott a kispesti klub színeiben, és augusztus 19-én váltotta a kispadon Csertői Aurélt. A korábban Marco Rossi segítőjeként dolgozó volt válogatott futballista 11 bajnokin és két kupameccsen irányított.

Laczkóval a kispadon a Honvéd csak két bajnokit nyert meg, három döntetlen mellett hat vereség volt a mérleg.

Korábban írtunk róla, hogy a Budapest Honvédnál Szabó István válthatja a kispadon Laczkó Zsolt vezetőedzőt. Úgy tudjuk, a klubnál azt szerették volna, hogy már az őszi szezon hajrájában, az utolsó két fordulóban is Szabó István vezesse a csapatot, a szakember azonban a januári felkészüléstől vette volna át az együttest és a játékoskeret átalakításával kapcsolatban is lettek volna konkrét kérései. Ezekben azonban nem született egyezség a felek között, így annak ellenére, hogy egyes pletykák szerint már aláírt és a pályaedzőjét is kiválasztotta, nem szerződik Kispestre. A Honvéd meg sem kereste a szerződtetésével kapcsolatban a Kecskemétet, melyhez 2026-ig még érvényes megállapodás köti Szabó Istvánt.

A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy Feczkó Tamás az egyik kiszemelt a Honvéd kispadjára. A 47 éves szakember korábban irányította a Balmazújvárost, az MTK-t, a Diósgyőrt, a Nyíregyházát és a Kisvárdát.

 

 

Legfrissebb hírek

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Mészöly Géza lett a Budafok edzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 14:30

Csányi Sándor: Ülnek olyan fiatalok a kispadon, akik elérik a pályán lévő külföldiek szintjét

Magyar válogatott
2025.03.18. 08:30

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57

A listavezetőnek a Soroksár sem jelentett gondot

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:51
Ezek is érdekelhetik