Nagy Miklós elsőként a csapat őszi teljesítményéről beszélt az m4sport.hu-nak: „Nehezen indult számunkra a bajnokság, voltak nehéz időszakok és hullámvölgyek az ősszel, amelyben nyilvánvalóan szerepet játszott a versenyszezon közbeni edzőváltás és az ezzel járó sok változás. De az idény második felére stabilabb lett a védekezésünk, kompaktabbá, szervezettebbé vált a csapatjátékunk, többek között ennek köszönhető az öt mérkőzésen át tartó győzelmi sorozat, amellyel újra lőtávolba kerültünk a feljutás szempontjából.”
A sportigazgatót ezt követően Gera Zoltánról kérdezték, és ugyan nem szeret a múltról beszélni, nem tért ki a kérdés elől, elmondta, miért kellett leváltani a már a Kecskemétet irányító szakembert.
„Zoli remek ember és ígéretes, jó szakember, aki megkapta a bizalmat a Vasas klubvezetésétől – még azok után is, hogy az előző szezon végén nem sikerült közösen kiharcolnunk a feljutást. Vele csináltuk végig a felkészülést, de több szempontból is úgy éreztük, hogy új impulzusokra, más karakterű edzőre van szüksége a csapatnak. Az előző szezonban talán túl sokáig vártunk a váltással, nem akartunk ugyanebbe a hibába esni, azt viszont hangsúlyoznom kell, hogy a mindenkori vezetőedző kinevezése és leváltása sem egyszemélyes, hanem klubszintű döntés” – árulta el Nagy Miklós.
Mint lapunk is beszámolt róla, az angyalföldieknél felmerült Szabó István neve is korábban, azonban az akkor még a KTE kispadján ülő trénerrel és klubjával nem tudtak megegyezni. Ennek a tárgyalásnak része volt, hogy a Kecskemét egy játékost is szeretett volna kapni vezetőedzőjéért.
„...számba vettük azokat a magyar szakembereket, akiket szakmailag és emberileg egyaránt alkalmasnak véltünk a folytatásra. Szabó István is ebbe a körbe tartozott, ezért mind vele, mind pedig a kecskeméti tulajdonossal megbeszélést folytattam, de neki hosszú távú, élő szerződése volt a Kecskeméttel, nekünk pedig sem játékosokra, sem szakemberekre vonatkozóan nincs külön keretünk a költségvetésben kivásárlásra. Csak akkor tudunk kivásárolni, ha előtte eladásokból megteremtjük hozzá a bevételt, vagy ha a tulajdonosi kör úgy dönt, hogy befizetéssel előteremti a nem tervezett extra költség fedezetét, azonban erről ebben az esetben szó sem volt. Valóban, a megbeszélések során felmerült egy játékosunk neve is, aki iránt a Kecskemét érdeklődött. Tudom, hogy a sajtóban és a szurkolók körében egy edzőváltás mindig kiemelt beszédtéma, ami teljesen érthető, ahogy talán az is, hogy klubvezetőként csak a hivatalos és a már biztos dolgokról nyilatkozom” – folytatta a Vasas sportigazgatója, aki a jelenlegi vezetőedzőről is szót ejtett.
„Pintér Attila az egyik legeredményesebb, legtapasztaltabb magyar edző, aki szakmailag és taktikailag is rendkívül felkészült. Fanatikus, maximalista ember, emellett igen erős karakter, ami úgy éreztük, hogy jót fog tenni az öltözőnek. Rosszul kezdtük a bajnokságot, pontokat veszítettünk, egyre nőtt a nyomás rajtunk, nem volt időnk kísérletezni. Attilával korábban is tartottuk egymással a kapcsolatot, időnként beszéltünk a futballról, folyamatosan nyomon követte a mérkőzéseinket, ismeri a keretet. Amióta pedig nyáron a fia is csatlakozott hozzánk, napi szinten képben volt a nálunk folyó munkával – emellett szabadon szerződtethető volt. Attila érkezésével hirtelen sok volt a játékosokra zúduló új információáradat, idő kellett hozzá, hogy a csapat ezt befogadja és éles helyzetben alkalmazni tudja. Igaz ugyan, hogy három vereséggel kezdte regnálását, de az edző megítélésekor nemcsak a mérkőzést, hanem a hétközben elvégzett munkát is nézem, és látszott, hogy az rendben van. Az első három vereséggel záruló bajnokin is megvoltak a gólhelyzetek, ám ezek egyéni hibákból kimaradtak. Az edző leginkább azért felelős, hogy működjön a csapat játéka, szervezettek legyünk, eljussunk a helyzetekig. Fel sem merült tehát, hogy kapkodjunk, biztosítottuk őt a bizalmunkról, és aztán elkezdtek jönni az eredmények is.”
Nagy Miklós elárulta, hogy a Vasas nem tud a téli átigazolási időszakban igazán pénzt szánni új játékosok szerződtetésére, így a keret jelenlegi tagjaira építenek.
„A futball nem az a játék, ahol az egyik oldalon bedobjuk az invesztíciót, a másik oldalon pedig biztosan kijön az eredmény… Nincs olyan erősítés, ami garantálná a feljutást. A bajnokság kezdete előtt mellettünk esélyesnek kikiáltott csapatok közül a Kisvárda szinte a tavalyi, NB I-es csapatával indult, több külföldivel a keretében, lemondva a magyarszabályért kapott MLSZ-támogatásról, mégis voltak nehézségei a szezon során, és a Honvéd kerete sem arra predesztinált, hogy kieső helyen teleljen. Egy keretet mindig lehet erősíteni, de ahogy erre már utaltam, nincs lehetőségünk játékosvásárlásra a télen, hacsak nem értékesítünk valakit a jelenlegi keretből, úgyhogy komoly változásra nem kell számítani. Mindazonáltal úgy alakítottuk ki a keretet az elmúlt években, hogy az játéktudásban alkalmas legyen a feljutás kivívására, így elsősorban a meglévő értékeink megtartására koncentrálunk” – közölte a sportvezető, aki hozzátette, szerinte vélhetően az első négy helyen álló csapat közül kerül majd ki a két feljutó, és mindent megtesznek azért, hogy az egyik ilyen pozíció az övék legyen a szezon végén.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Kozármisleny | 15 | 8 | 5 | 2 | 26–16 | +10 | 29 |
2. Kazincbarcika | 15 | 8 | 4 | 3 | 33–16 | +17 | 28 |
3. Kisvárda | 15 | 8 | 2 | 5 | 27–24 | +3 | 26 |
4. Vasas FC | 15 | 8 | 1 | 6 | 25–21 | +4 | 25 |
5. Szentlőrinc SE | 15 | 6 | 4 | 5 | 18–17 | +1 | 22 |
6. BVSC-Zugló | 15 | 5 | 7 | 3 | 12–11 | +1 | 22 |
7. Soroksár SC | 15 | 6 | 3 | 6 | 21–18 | +3 | 21 |
8. Budafoki MTE | 15 | 5 | 6 | 4 | 22–25 | –3 | 21 |
9. Csákvár | 15 | 5 | 4 | 6 | 21–24 | –3 | 19 |
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia | 15 | 4 | 7 | 4 | 16–15 | +1 | 19 |
11. Gyirmót FC Győr | 15 | 5 | 3 | 7 | 24–27 | –3 | 18 |
12. FC Ajka | 15 | 4 | 6 | 5 | 20–23 | –3 | 18 |
13. Mezőkövesd | 15 | 4 | 4 | 7 | 20–22 | –2 | 16 |
14. Békéscsaba | 15 | 4 | 4 | 7 | 13–16 | –3 | 16 |
15. Tatabánya | 15 | 4 | 2 | 9 | 14–27 | –13 | 14 |
16. Budapest Honvéd | 15 | 3 | 4 | 8 | 14–24 | –10 | 13 |