Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.19. 19:15
null
Csábi József immár a Pénzügyőr vezetőedzője (Fotó: Kovács Péter)
Az egyszeres szövetségi kapitány, korábbi tízszeres válogatott labdarúgó Csábi József vette át az NB III-ban szereplő Pénzügyőr SE irányítását.

Mint a klubhonlap írja, az utóbbi időben a vezetőség nagy elánnal dolgozott azon, hogy megtalálja az utódot a csapat kispadjára, mostanra pedig eldőlt, hogy Csábi József veszi át a felnőttgárda felkészítését.

Az 58 éves szakember egykor tíz alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban, a Honvéd színeiben háromszor bajnoki címet szerzett az NB I-ben, illetve egyszer Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett. Edzőként többek között Nyíregyházán, a Honvédnál, Szolnokon, Kazincbarcikán, illetve legutóbb az NB II-es BVSC-nél dolgozott, emellett a magyar nemzeti csapatnál Egervári Sándor pályaedzője volt, egy alkalommal, Andorra ellen (2–0) pedig irányíthatta a válogatottat is megbízott szövetségi kapitányként.

A Pénzügyőr SE-nél a Dombóvár ellen a 6. fordulóban elért idegenbeli 1–1-es döntetlen után született meg az a döntés, hogy már nem Máté Roland irányítja az NB III Délnyugati csoportjában szereplő csapatot, majd a következő körben, a PEAC-cal szemben 3–2-re megnyert bajnokin megbízott edzőként Schróth Lajos dirigálta az együttest.

Csábi József vasárnap 16 órakor Iváncsán debütálhat a fővárosi zöld-fehérek kispadján.

 

   
A CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. FTC II.76120–6+1418
  2. Kaposvár76117–10+718
  3. Nagykanizsa751114–4+1016
  4. MTK II.75222–10+1215
  5. Dunaújváros74315–6+915
  6. Majosi SE741222–13+913
  7. Szekszárd741214–14013
  8. Pécsi MFC732212–4+811
  9. Paks II.7346–13–79
10. Iváncsa721411–14–37
11. Balatonlelle7253–19–166
12. Érd71245–8–35
13. Pénzügyőr71156–14–84
14. Siófok71155–15–104
15. Dombóvár73410–25–153
16. PTE-PEAC7258–15–72

 

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: szetthátrányból lett bronzérmes a Pénzügyőr a Magyar Kupában

Röplabda
2026.01.31. 19:00

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

Magyar bajnok és kupagyőztes játékost szerződtetett az NB III-as Kaposvár

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 12:28

Az NB III-as Gyirmótnál kötött ki a Fehérvárról távozó csatár – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 17:24

12 és fél év után visszatér Újpestre a támadó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 20:49

A Fehérvárról távozó csatár Gyirmótra tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 13:10

Xabi Alonso távozik a Real Madridtól, Arbeloa váltja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 18:22

NB III: bemutatkozott a Kaposvár új többségi tulajdonosa

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 11:42
Ezek is érdekelhetik