Az Ajka szerződést bontott vezetőedzőjével – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.10.07. 15:40
null
Horváth András távozik Ajkáról (Fotó: vaol.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka kedden a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a csapat vezetőedzőjével, Horváth Andrással.

Mint azt korábban már jeleztük, az Ajka hétfőn arról határozott, hogy meneszti a Horváth András, Gaál Bálint edzőpárost, amely az idény kezdete óta irányította az együttest. Másnap a klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Horváth András vezetőedzővel.

„Az FC Ajka tulajdonosi köre és a vezetőség értékelte a mögöttünk hagyott időszakot és arra a következtetésre jutott, hogy a csapatnak új impulzusra van szüksége, ezért a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Horváth András vezetőedzővel” – olvasható a klub hivatalos honlapján

A klub közleményében kitért arra is, hogy az új vezetőedzőt várhatóan szerdán mutatják majd be. Értesüléseink szerint Horváth helyét a legutóbb a Tatabányát gardírozó korábbi válogatott labdarúgó, Klausz László veszi át, akivel már meg is állapodott a klub. 

Az FC Ajka kilenc forduló elteltével a 8. helyen áll a honi másodosztályban, a legutóbbi öt bajnokiján viszont csak egyszer nyert, négyszer kikapott. Igaz, mindeközben egy nagy bravúrt is véghez vitt a gárda: kiejtette a Magyar Kupából az élvonalbeli Kisvárdát. 

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Budapest Honvéd961219–8+1119
  2. Vasas FC961218–12+619
  3. Mezőkövesd952216–10+617
  4. Kecskeméti TE951315–12+316
  5. Csákvár944113–7+616
  6. Szeged-Csanád GA943211–8+315
  7. Karcagi SC943211–12–115
  8. FC Ajka93156–11–510
  9. Videoton FC Fehérvár924311–10+110
10. Szentlőrinc923411–12–19
11. Békéscsaba923411–14–39
12. Soroksár SC923413–17–49
13. Budafoki MTE92347–12–59
14. Tiszakécske92349–16–79
15. BVSC-Zugló92168–10–27
16. Kozármisleny91446–14–87

 

Legfrissebb hírek

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 19:49

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 18:47

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 15:10

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 10:48

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 15:08

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 11:47

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33
Ezek is érdekelhetik