Bravúr a javából: története során először győzte le hazai pályán az Ajka a Vasast!

LABDARÚGÓ NB II
15. FORDULÓ
FC AJKA–VASAS FC 1–0 (1–0)
Ajka, Városi Sportcentrum, 1200 néző. Vezette: Molnár Attila (Király Zsolt, Kulman Tamás)
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Bacsa B., Tar, Kenderes, Garai (Csörnyei, 90+4.) – Tóth G. – Cipf (Mohos, 72.), Sejben, Doncsecz (Herjeczki, 87.) – Csóka D. (Csizmadia Z., a szünetben). Vezetőedző: Csábi József
VASAS: Uram – Girsik A., Pávkovics, Hej, Doktorics (Németh B., 81.) – Ottucsák (Barkóczi Barnabás, a szünetben), Hidi M. S. (Sztojka, 64.), Urblík J. – Tóth M., Pethő B., Radó (Horváth R., 64.). Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Doncsecz (11.)
MESTERMÉRLEG
Csábi József: – Úgy érzem, bő fél órán át kontrolláltuk a meccset, de még volt ebben több is, és az átmeneteket is nagyon jól oldottuk meg. A második félidő már más volt, nagyon rákapcsolt a Vasas a cserékkel, illetve játékban is. A meccslabda viszont a miénk volt, de fegyelmezetten csináltuk azt, amit megbeszéltünk. Ezzel a mérkőzéssel, remélem, tudtunk adni azoknak, akik kilátogattak ezen a hűvös, hideg őszi napon.
Erős Gábor: – Nagyon rosszul kezdtünk, ami az én felelősségem is, de utána sokat tettünk azért, hogy kiegyenlítsünk, viszont a hazaiak vagy blokkoltak, vagy a kapusuk védett bravúrral. Amit felépítettünk eddig, az utolsó két fordulóban le is romboltunk, de a második feljutó helyen telelünk, amit azért pozitívumként könyvelhetünk el.

ÖSSZEFOGLALÓ
Rég nem látott formában készült az FC Ajka az előtte álló megméretésre, hiszen a bakonyiak a legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték – ilyenre legutóbb augusztusban volt példa, amikor egymás után 1–0-ra verték meg a Budafokot, majd a Budapest Honvédot. Az utolsó nyári hónapban aztán nem sikerült kettőről a háromra jutniuk, Csizmadia Zoltánék ugyanilyen különbséggel alulmaradtak Szentlőrincen. Az ajkaiaknak egyébként legutóbb 2024 tavaszán jött össze az említett lépcsőfok megugrása, sőt, akkor alig három és fél hét alatt egy hatmeccses győzelmi szériát építettek fel.

A jelenbe visszacsöppenve megállapítható volt, hogy az újabb szintlépés igazi bravúrnak számított volna, mivel az őszi elsőségre hajtó, a legjobb idegenbeli mutatóval rendelkező Vasas FC látogatott el a Bakony lábához, ahol eddig sohasem kapott ki! A zöld-fehérek e sorozat megszakítására viszont abszolút elérkezettnek éreztek az időt, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig telt el harminc másodperc, amikor Csóka lövésénél Uramnak védenie kellett. Nem sokkal később azonban már tehetetlen volt a vendégek kapusa: egy labdaszerzés után Cipf beadását Doncsecz Levente gólra váltotta.
Az angyalföldiek a folytatásban sem tudtak játékban a szervezetten futballozó bakonyiak fölé kerekedni, ezt híven tükrözi, hogy az első, kaput eltaláló lövésükre a 30. percig kellett várni. A szünetig hátralévő időben viszont egyre fokozódott a piros-kékek nyomása, megszaporodtak a vendégek lehetőségei, de hiába alakítottak ki nagyobbnál nagyobb ígéretes helyzeteket, az egyenlítés nem jött össze nekik.

Ahogy az első, úgy a második félidőben is a hazaiak veszélyeztettek először, majd ezt követően leginkább az egyenlítésért, illetve a fordításért küzdő Vasas próbálkozásait jegyezhettünk fel: a legnagyobb az 58. percben maradt ki, amikor Tóth Milán óriási helyzetben az ötösön belül lőhetett, de Bacsa hatalmas blokkot mutatott be. Az idő előrehaladtával egyre erősödött az az érzés, hogy az angyalföldiek ezen a napon bármivel is próbálkozhatnak, abból nem születik gól: a 71. percben ennek érdekében Horváth Dániel tett sokat, aki előbb Doktorics távoli, majd pedig Barkóczi közeli lövésénél mutatott be nagy védést.

A hajrá kevés eseményt tartogatott, az ajkaiak fegyelmezetten, tíz emberrel és sikeresen óvták az előnyüket, ráadásul hét perccel a vége előtt az övék volt a meccslabda, Mohos ajtó-ablak helyzetben azonban az ötösről a kapu fölé lőtt. Ez viszont már nem bosszantotta a bakonyiak szurkolóit, akik elégedetten távoztak a Városi Sportcentrumból, kedvenceik ugyanis a legutóbbi három meccsen kilenc pontot gyűjtöttek, s a kilencedik helyen telelnek. Ezzel szemben a Vasas egymás után a második vereségét szenvedte el, vendégként pedig 105 nap után kapott ki újra, amire legutóbb augusztus 17-én Karcagon volt példa. 1–0
PERCRŐL PERCRE








