Gyenge színvonalú mérkőzésen a Mezőkövesd nem bírt a Soroksárral

LABDARÚGÓ NB II
20. FORDULÓ
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–SOROKSÁR SC 0–0
Mezőkövesd, Városi Stadion, 400 néző. Vezette: Móri Tamás (Halmai Kristóf, Holpár Gergely)
MEZŐKÖVESD: Winter – Ternován (Bertus, 64.), Varjas Z., Csörgő V., Lajcsik – Csatári, Zachán – Pintér Á. (Vörös B., 74.), Kovalenko (Vidnyánszky M., 64.), Merényi – Szalai J. Vezetőedző: Csertői Aurél
SOROKSÁR: Őri – Könczey, Króner, Kékesi, Horváth K. – Lakatos Cs. (Gólik, 70.), Vass Á. – Gálfi (Bencze, 70.), Bagi Á., Korozmán K. (Alonge, 61.) – Kundrák. Vezetőedző: Korolovszky Gábor
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Tudtuk, hogy a Soroksárnak minden meccs élet-halál harc. Annyi rögzített helyzetünk volt, amellyel több mérkőzést is meg lehetne nyerni – az ilyen küzdelmes összecsapásokon csak úgy tudunk eredményesek lenni, ha ezekből kihasználunk egyet. Két százszázalékos ziccert azért sajnos kihagytunk, s az erőnkből ma ennyire futotta.
Korolovszky Gábor: – Nagyon jó csapat ellen szereztünk pontot, amellyel elégedett vagyok. Brusztolós mérkőzés volt, kevés focival, sok „verekedéssel”. Örülök, hogy a tavaszi szezonban bajnokin először nem kaptunk gólt.
ÖSSZEFOGLALÓ
A kiesés ellen küzdő Soroksár a héten szerződtetett két új játékost, de a kapus Jova Levente és a támadó Kálnoki-Kis Zsombor is csak a kispadon kezdte a találkozót, míg Lovrencsics Balázs sérülés, Köböl Krisztián eltiltás miatt hiányzott soraikból. Talán a napos, kellemesen tavaszias idő hatására az első félidőben álmosan kezdtek a csapatok, a kapuk alig forogtak ekkor veszélyben.
A szünet után lassacskán megélénkült a játék, a Mezőkövesd mozgósított inkább energiákat a győzelem megszerzése érdekében, eközben érezhető volt, hogy a Soroksárnak nem rossz az iksz. A csereként pályára lépett 17 éves Vörös Barna új lendületet adott a hazaiak támadójátékának, azonban a helyzetek kimaradtak – a meccslabdát egyébként Varjas Zoltán hibázta el –, így értékes pontot szereztek a kiesés ellen küzdő XXIII. kerületiek a kifejezetten gyenge színvonalú mérkőzésen. 0–0
ELŐZMÉNYEK
Nem igazán sikerültek a baranyai kirándulások a Mezőkövesdnek, hiszen az előző két fordulóban mindössze egy pontot szereztek a borsodiak – Kozármislenyben kikaptak, míg Szentlőrincen ikszeltek. Soraikból ma Keresztes Bence hiányzik eltiltás miatt, Ternován Patrik azonban majd egy hónap után kap ismét lehetőséget. A Soroksár egy hete fontos győzelmet aratott otthon a Kozármisleny ellen, azonban még mindig az utolsó helyen áll. A XXIII. kerületiektől két kulcsjátékos hiányzik ma: Lovrencsics Balázs sérülés, míg Köböl Krisztián eltiltás miatt. A héten szerződtetett Jova Levente és Kálnoki-Kis Zsombor a kispadon kezdi a mérkőzést.
PERCRŐL PERCRE
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a mérkőzés, meglátjuk, mire megy a két meccse nyeretlen, de még mindig dobogós Mezőkövesd az előző héten a Kozármislenyt legyőző Soroksár ellen.








