Az idény végén visszavonul David Goffin belga teniszező

2026.03.27. 16:39
null
David Goffin befejezi pályafutását (Fotó: Getty Images)
Az idény végén visszavonul David Goffin, aki első belga férfi teniszezőként jutott a legjobb tíz közé a világranglistán.

A 35 éves sportoló – aki pályafutása legjobbjaként 2017-ben hetedik volt az ATP-rangsorban – pénteken jelentette be, hogy az idei esztendő végén felhagy a profi játékkal. Indoklása szerint megviselte a testét, hogy hosszú évek óta a legmagasabb szinten versenyez, és döntő szerepet játszott az elhatározásában a tavalyi térdsérülése, illetve a fizikai és mentális kimerültség is, valamint az, hogy visszaesett a világranglistán.

Goffin profi pályafutása 2009-ben kezdődött, 2017-ben a belga válogatottal pedig a döntőig jutott a Davis Kupában, majd – többek között Rafael Nadal és Roger Federer legyőzésével – a fináléig menetelt az év végi, londoni világbajnokságon. Pályafutása során 15 ATP-tornán volt döntős, ezek közül hatot nyert meg, négy Grand Slam-tornán pedig eljutott a negyeddöntőig.

Legutóbb tavaly októberben nyert mérkőzést, és ezen a héten már csak a világranglista 156. helyén áll. „Valószínűleg még játszom néhány olyan tornán, amelyet nagyon szeretek, majd a karrieremet a brüsszeli versenyen zárom le az év végén” – mondta a 17 profi szezon után búcsúzó Goffin.

 

Legfrissebb hírek

Most már tényleg itt a vége – visszavonult a mexikói legenda

Minden más foci
11 órája

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

A 2027-es ATP-világbajnokságot is Torinóban rendezik

Tenisz
2026.07.16. 21:23

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02

Udvardy Panna háromszettes győzelemmel jutott tovább Jászvásáron

Tenisz
2026.07.14. 19:54