Szalai József gólja döntött a Mezőkövesd javára a Szőnyi úton

LABDARÚGÓ NB II
23. FORDULÓ
BVSC-ZUGLÓ–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0–1 (0–1)
Budapest, Szőnyi út, 150 néző. Vezette: Iványi Gábor (Szalai Dániel, Ring Kevin)
BVSC: Petroff – Babós, Vinícius, Lehoczky, Király Á. (Palincsár, 71.) – Katona M. (Ominger G., 61.), Csernik (Kelemen P., 71.), Horváth Sz. (Bliznyuk, 71.), Törőcsik P. (Farkas B., a szüntben), Dénes A. – Bacsa P. Vezetőedző: Dragan Vukmir
MEZŐKÖVESD: Deczki – Ternován (Csörgő V., 84.), Varjas Z., Keresztes B., Hornyák Cs. (Vidnyánszki, 74.) – Zachán, Csatári (Gresó, 74.) – Vörös B. (Kovalenko, 84.), Bertus, Merényi (Vajda S., 64.) – Szalai J. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Szalai J. (8.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – A korán kapott gól után hiába játszottunk mezőnyfölényben és tettünk meg mindent az egyenlítésért, illetve a győzelemért, a csapat teljesítménye ezúttal meg sem közelítette a korábbi hetekben tapasztaltat.
Csertői Aurél: – Az első félidőben jól futballoztunk, ennek volt köszönhető a vezetés is, a második játékrészben pedig sokat dolgozva, nagyszerűen küzdve megőriztük előnyünket – nem érdemtelenül.

ÖSSZEFOGLALÓ
A Mezőkövesd kezdte aktívabban a találkozót, a BVSC visszahúzódva próbált meg labdaszerzés után megindulni. A vendégek dominanciája gyorsan gólt ért, hiszen a 8. percben remek játék végén Szalai József érkezett pontosan az ötösön, és a kapuba lőtt.

Az erős kezdés után a borsodiak óvatosabbak lettek, a zuglói csapat meg bátrabb, igaz, ez helyzetekben egyáltalán nem mutatkozott meg. Összességében is elmondhatjuk, hogy a két kapusnak az első félidőben nem igazán akadt munkája.

Más szellemben, az egyenlítés reményében jött ki a szünet után a hazai alakulat, és a törekvés meg is látszott, hiszen több munkája akadt Deczki Máténak a második félidőben, mint előtte. Ezek a lehetőségek azonban egytől egyig kimaradtak, így a Mezőkövesd megszakította a BVSC hármas győzelmi sorozatát, és három ponttal távozott a Szőnyi útról. 0–1

PERCRŐL PERCRE
Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a hármas győzelmi sorozatban lévő és ezeken a meccseken rendre három gólig jutó BVSC-Zugló az előző fordulóban a Vasassal szemben hazai pályán alulmaradó, de továbbra is negyedik Mezőkövesd Zsóry ellen.








