A Salgótarján és a Mátészalka is az NB III kapujában az osztályozós párharcok első meccsei után

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.06.07. 20:29
null
Szinte már az NB III-ban érezheti magát a Salgótarján (Fotó: SBTC)
A labdarúgó NB III-ba jutásról döntő területi osztályozó párharcainak odavágóján két csapat négy-, négy együttes kétgólos előnyt szerzett, míg két pályán döntetlen született.

A területi osztályozók keddi sorsolásán 18 csapat vett részt, ugyanis Győr-Moson-Sopron, illetve Tolna vármegyéből a bajnok (Mezőörs és Bölcske) és annak jogán egyik dobogós sem vállalta a részvételt. Mivel összesen tíz csapat juthat fel az NB III-ba, nyolc párba sorsolták a résztvevőket, két szerencsés klub pedig erőnyerőként feljutott a harmadik vonalba: a BLSZ I.-et megnyerő SZAC és a Hevesben az aranyérmes, de az osztályozótól visszalépő Lőrinci mögött másodikként záró Gyöngyösi AK.

Tehát vasárnap nyolc mérkőzést rendeztek, elsőként a Mátészalka aratott négygólos győzelmet idegenben, és a Salgótarján is 4–0-ra nyert. A Balatonalmádi kétgólos hátrányból egyenlített Hajdúnánáson, míg a Sárbogárd hazai pályán, a Sándorfalva és a ZTE II idegenben győzött 3–1-re – a zalaegerszegiek tíz emberrel fejezték be a meccset, akárcsak a vendéglátó sárisápiak. A KTE II már az 1. percben vezetést szerzett, majd a 36. percben emberhátrányba került, a Szolnoki MÁV pedig a szünet után szinte egyből egalizált, és később már maradt az 1–1. A szombathelyi Király SE 2–0-ra diadalmaskodott Mohácson, így jó helyzetből várhatja a jövő vasárnapi visszavágót.

TERÜLETI OSZTÁLYOZÓ
AZ NB III-BA JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Nagyatádi FC (Somogy I.)–Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 0–4
Hajdúnánás FK (Hajdú-Bihar I.)–Balatonalmádi SE (Veszprém I.) 2–2
Mohácsi TE 1888 (Baranya I.)–Király SE (Vas I.) 0–2
Sárisápi BSE (Komárom-Esztergom I.)–Zalaegerszegi TE FC II (Zala I.) 1–3
Sárbogárd SE (Fejér I.)–FémAlk-Dunavarsány (Pest I.) 3–1
Szarvasi FC 1905 (Békés I.)–Sándorfalva SK (Csongrád-Csanád I.) 1–3
Kecskeméti TE II (Bács-Kiskun I.)–Szolnoki MÁV FC (Jász-Nagykun-Szolnok I.) 1–1
Salgótarjáni BTC (Nógrád I.)–Emődi ÁIDSE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) 4–0
A visszavágókat június 14-én rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Engedett a kluboknak az MLSZ, nem kell vasárnap játszaniuk a csapatoknak az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.16. 20:03

NB III: Haladás–Sopron, III. Kerület–Csepel, Kaposvár–Siófok, Cigánd–Eger az első fordulóban

Labdarúgó NB II
2026.07.14. 18:25

NB III: Kuznyecov Szergej lett a Békéscsaba vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 21:27

Békéscsabán nagy a bizonytalanság – Balog Zsolttal szóban megegyeztek, de Kuznyecovval is tárgyalnak

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 10:01

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11

Elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának sorsolását

Labdarúgó NB II
2026.07.09. 20:14

Elkészült az NB III csoportbeosztása

Labdarúgó NB II
2026.07.09. 17:47

Serie A-s csapattal játszik felkészülési meccset az NB III-as Haladás

Labdarúgó NB II
2026.07.07. 01:30