NB III: Kuznyecov Szergej lett a Békéscsaba vezetőedzője

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2026.07.13. 21:27
null
Kuznyecov Szergej Békéscsabán folytatja (Fotó: Török Attila)
Eldőlt, ki irányítja a következő idényben a labdarúgó NB III-ban szereplő Békéscsabát: információink szerint hétfőn megállapodott egymással a klub vezetősége és Kuznyecov Szergej. Az új vezetőedzőt már be is mutatták a játékosoknak.

Mint korábban megírtuk, az NB II-ből kieső lila-fehérek a nyári felkészülést Balog Zsolt irányításával kezdték meg. A csapat korábbi futballistája már az előző idény hajrájában, Csató Sándor távozása után átvette az együttes vezetését, és a csabai elöljárók szóban meg is egyeztek vele arról, hogy az új évadban is ő marad a vezetőedző. Közben azonban Kuznyecov Szergejjel is tárgyalások kezdődtek, s végül a legutóbb 2024 tavaszán Győrben dolgozó szakember kapta meg a kispadot.

Balog Zsolt ennek ellenére marad a Békéscsabánál, és sportigazgatói pozíciót kap a klubnál. Úgy tudjuk, egyelőre még ő sem ismeri pontosan, milyen feladatokat kell majd ellátnia az új munkakörében.

A szakmai stáb és a klubvezetés összetételében további változások is történtek. Információink szerint a 72 éves Pásztor József, a békéscsabai labdarúgás legendás alakja már semmilyen tisztséget sem tölt be az egyesületnél. A korábbi válogatott játékos hosszú évtizedeken keresztül szolgálta a lila-fehéreket labdarúgóként, edzőként, majd különböző szakmai szerepkörökben.

Kuznyecov Szergejnek kevés ideje maradt a csapat kialakítására, a Békéscsaba kerete még korántsem tekinthető véglegesnek és július végén már rajtol is az új szezon. A kiesés után több meghatározó, magasabb fizetésű labdarúgóval sem sikerült megállapodni a szerződés módosításáról, ezért jelentős átalakulás zajlik a klubnál. Úgy tudjuk, a következő napokban több próbajátékos is érkezhet Békéscsabára, a szerződtetésükről pedig már az új vezetőedző is véleményt mondhat.

 

Legfrissebb hírek

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
2 órája

NB III: hat gólig jutva nyert a Zalaegerszeg és a Veszprém is

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 17:35

NB III: nincs már százszázalékos csapat; győzött az Ózd és a Kaposvár, ikszelt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:42

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Csaknem egy év után, az NB III-ban, vesztes meccsen tért vissza az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 14:45

A Haladás ismét fontos szerepet töltene be a magyar futballban

Labdarúgó NB II
2026.10.20. 06:31

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17