Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.09.02. 12:35
null
Pető Tamás és Nikolics Nemanja (Fotó: Török Attila, archív)
Miután a labdarúgó NB II-ben a Videoton vasárnap 2–1-es vereséget szenvedett Karcagon, Pető Tamás vezetőedző arról beszélt, hogy a következő napokban egyeztet a klub sportigazgatójával a kialakult helyzetről. Információink szerint a szakmai egyeztetésre kedden került sor a vezetőedző, Nikolics Nemanja sportigazgató és a klub tulajdonosa, Székesfehérvár önkormányzata között.

 

A Videoton FC Fehérvár vasárnap, az NB II 6. fordulójában a 92. percben kapott góllal kapott ki Karcagon 2–1-re, és hat ponttal a 10. helyen áll a tabellán.

 A találkozó után szurkolói oldalakon már megjelent a hír, hogy ez lehetett Pető Tamás vezetőedző utolsó meccse a fehérváriak kispadján. A szakember pedig a mérkőzést követően klubja honlapjának, a vidi.hu-nak beszélt arról, hogy a napokban egyeztet a kialakult helyzetről a vezetőséggel.

„Nem gondolom, hogy edzőkérdés az, hogy már a negyedik meccsünket veszítjük el a 90. perc után. Mindezt úgy, hogy előtte egy perccel ajtó-ablak ziccerünk volt az ellenfél kapuja előtt. Utána a fiatal játékosunk buta, felelőtlen döntést hozott. Holnap-holnapután a sportigazgatóval közösen felelős döntést kell hoznunk azzal kapcsolatban, hogy mi a megoldás erre a helyzetre” – idézte a vidi.hu a meccs után Pető Tamás vezetőedzőt.

A Nemzeti Sport úgy értesült, arra az egyeztetésre, amire Pető Tamás is utalt, kedden került sor. A vezetőedző mellett Nikolics Nemanja sportigazgató és a tulajdonos önkormányzat képviselője vett részt. Úgy tudjuk, egyelőre arról határoztak, hogy nem lesz változás a kispadon. A mai edzést is Pető Tamás tartja és a Diósgyőr elleni jövő hétfői rangadón is ő irányíthatja a csapatot.

Ugyanakkor a keretben lehet újdonság: információink szerint egy balhátvéddel tárgyal a klub, és szó lehet még egy csatár szerződtetéséről is. Korábban Ádám Martint hozták hírbe a Vidivel, de úgy tudjuk, a Paksról távozó csatár nem Fehérváron folytatja a pályafutását (jó eséllyel a Szeged lehet a befutó), viszont Nagy Zoárd kölcsönvétele szóba került a Puskás Akadémiánál, ám iránta a Diósgyőr is érdeklődik. 

NB II, A 7. FORDULÓ PROGRAMJA
Szeptember 5., szombat
16.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Kecskeméti TE
17.00: FC Ajka–Soroksár SC
19.00: Gyirmót FC Győr–Karcagi SC
19.00: Tiszakécskei LC–Szentlőrinc
19.00: HR-Rent Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry FC
19.00: BVSC-Zugló–FC Nagykanizsa
Szeptember 6., vasárnap
17.00: Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Szeptember 7., hétfő
19.30: Videoton FC Fehérvár–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)

 

 

Legfrissebb hírek

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
22 órája

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.08.31. 21:22

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.31. 19:19

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Csákvár kiütésével megerősítette első helyét a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:28

Szabó bombája elegendő volt az Ajka győzelméhez Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:20

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21