– Öccseivel, Istvánnal és Zoltánnal egyaránt NB I-es labdarúgók lettek, de talán kevesen tudják, hogy a legidősebb Csehi fivér, János is labdarúgó volt.
– Sajnos Jani bátyánk már nem él, az ő fia Tamás, aki Pakson és Dunaújvárosban lett élvonalbeli játékos – merengett el a háromszoros válogatott, korábbi Honvéd- és Nyíregyháza-játékos Csehi Tibor, aki a fővárosi klub színeiben háromszoros bajnok (1988, 1989, 1991), egyszeres bronzérmes (1992), egyszeres Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1989) és további kétszeres (1988, 1990) kupadöntős. – Ő a Vasasban nevelkedett, mert annak idején Dunapatajról Kocsis Karcsi bácsi oda vitte kiválasztóra. Engem Dunaújvárosba, és onnan vonultam be katonának Szentendrére a Kossuth KFSE-hez, ahonnan a Honvédhoz kerültem.
– Annak azért megvan a története, hogy miért a Nyíregyháza, és miért nem a Honvéd színeiben mutatkozott be az NB I-ben.
– Nem akartam aláírni a szerződést a Honvédhoz, ezért Komora Imre eltanácsolt, büntetésből a nyírteleki laktanyába kerültem, onnan pedig a Szparihoz. Megszerettem Nyíregyházát, a második otthonom lett, ott születtek a gyerekeim, többször visszatértem a csapathoz, az öcséimet is oda irányítottam, tudtam, hogy jó helyre kerülnek. A Haladás elleni, kilencvenkettes osztályozón mindhárom Csehi együtt volt a pályán, kiharcoltuk a feljutást, az első meccset a gólommal nyertük meg, holott egész tavasszal alig játszottam Sándor Istvánnál, hiába vettek kölcsön a Honvédtól.
– Mi több, válogatott meghívót is az NB II-es Nyíregyháza játékosaként kapott először. Hogy is történt?
– A mexikói világbajnokság után Komora Imre lett a szövetségi kapitány, aki talán megbocsátott nekem a korábbiakért, hiszen az első kerethirdetéskor számolt velem. Sőt, meg is védett, hiszen a meghívónak az volt az üzenete, hogy a másodosztály első két fordulójának meccsein összesen négy gólt szereztem, de a következő, a keretedzés előtti meccsen már nem találtam be. Ezután nyilatkozta azt klubedzőm, Ubrankovics Mihály, hogy Csehivel elszaladt a ló… Komora pedig szóvá tette, ki az az Ubrankovics, hogy ilyeneket mer mondani rólam.
– Egykori nyíregyházi edzőjéről, Dalnoki Jenőről is vannak sztorijai?
– Ó, rengeteg, Jenő bácsi hatalmas figura volt. Rendre bort ígért azért, ha gólt szerzek, és a meccs utáni első edzésre hozta is. Gyakran kritizálta a fejjátékomat, az egyik meccsen két nagy helyzetet követően is mellé stukkoltam a labdát, mire a meccs utáni értékelésen Jenő bácsi közölte, ha venne egy muraközi lovat, azt is hamarabb megtanítaná fejelni, mint engem. Persze hogy a következő meccsen fejes gólt szereztem, ekkor már azt mondta a csapat előtt, hogy mindig is tudta, én fejelek a legjobban ebből a társaságból…
– A szíve egyik fele a Honvédé, a másik Nyíregyházáé?
– Valahogy így, bár a Honvédnak köszönhetek szinte mindent. Onnan lettem bajnok és kupagyőztes, valamint válogatott labdarúgó. Ezerkilenszáznyolcvankilencben a svájciak és az írek, két év múlva szintén az írek ellen léptem pályára, az első írek elleni meccs világbajnoki selejtező volt. Klubszinten játszhattam BEK- és BL-meccset a Sampdoria és a Manchester United ellen, olyan futballistákkal csaphattam össze, mint Roberto Mancini, Ryan Giggs, Roy Keane vagy éppen a Vojvodina elleni szintén BEK-meccsen Szinisa Mihajlovics. S ezekben a párharcokban nem vallottunk szégyent, a későbbi döntős Sampdoriát csaknem kiejtettük, az Alex Ferguson vezette Manchestertől oda-vissza csak egy-egy góllal kaptunk ki, a Vojvodinát idegenben lőtt góllal ejtettük ki. Igaz, abban a párharcban csak negyedórát töltöttem a pályán, mert a hazai meccs tizenötödik percében kiállított a lengyel játékvezető, miután barátságosan fejbe legyintettem az ellenfél egyik játékosát.
– Mi a kapcsolata a futballal manapság?
– A Honvédnál mindig szívesen látnak, ha csak tehetem, Dunapatajról is utazom a hazai meccsekre. Van egy baráti társaságunk döntően korábbi Honvéd-játékosokból, járjuk az országot, sok helyre hívnak bennünket játszani. Különös év ez, és nagyon nem szeretném, ha a hatvanadik születésnapomra mindkét csapatom, a Honvéd és a Nyíregyháza is kiesne…