Itthon kevesen ismerték, Hollandiában, Belgiumban és Spanyolországban annál inkább. Hogy Magyarországon miért volt kevéssé ismert? Huszonegy évesen, 1971-ben az utánpótlás-válogatott tagjaként emigrált, bár ezt akkoriban nemes egyszerűséggel disszidálásnak hívták. Ötven dollárral a zsebében kilépett a belgiumi szálloda ajtaján, s beült egy taxiba... Nem tervezte előre, ahogyan ő mondta egy interjúban, hirtelen felindulásból maradt kint.
Az akkor még hírhedt „nyóckerben” született, a Tűzoltó Dózsában kezdett játszani, istenáldotta tehetségét, vagány futballját Sebes Gusztáv, a Tatabánya akkori szaktanácsadója az ifiválogatottban szúrta ki, s a Bányászhoz hívta. Tizennyolc évesen mutatkozott be az NB I-ben, hosszú hajáért, bulizós életviteléért nem feltétlenül rajongtak a helyi szurkolók, de hamar megszerették, mert akkor is képes volt meghalni a pályán, ha nem ment neki a játék. Ám annyira ment, hogy a Vasasba igazolt, a nagymenőkkel, Mészöly Kálmánnal és Farkas Jánossal hamar megtalálta a hangot, s ami nem mellékes, a Molnár, Puskás, Farkas, Ladinszky csatársor jól játszott. A Vasas futballistájaként távozott külföldre, nem derült ki, hogy véletlenül vagy szándékosan, de Börzsey János, az MLSZ főtitkára nem jelentette, hogy lelépett, így nem tiltották el.
Ernst Happel 1970-ben BEK-győztes Feyenoordjához csatlakozva már centert játszott, Kovács István csábította az Ajaxhoz, de a holland vetélytárshoz nem engedte klubja, viszont vitte az Anderlecht. Brüsszel szó szerint a lábai előtt hevert, a szurkolók a későbbi gólkirály minden meccse előtt skandálták, hogy „un, deux, trois, Attila est lá”, azaz „egy, kettő, három, Attila már itt van”. Paul Van Himst és Robby Rensenbrink között játszott centert, Brüsszelben járva Puskás Ferenc sem mulasztotta el megnézni, s a maga utánozhatatlan stílusában csak annyit mondott: „Attila, a te bal lábad egyedülálló a világon, talán csak egy ehhez fogható bal láb volt – az enyém.”
A Betis edzője, Szusza Ferenc megkeresésére nyughatatlan természete Spanyolországba vitte. Ladinszky Attila saját bevallása szerint nem is tudta, mi az a Betis, de néhány napos sevillai tartózkodás meggyőzte. Az élet örömeit kint sem vetette meg, bohém életet élt, olyannyira nem felejtették el, hogy tavaly a Benito Villamarín Stadionban játszott Spanyol Kupa-döntőn a klub egykori sztárját zúgó vastaps fogadta a lelátón. Az NS-nek adott interjújában elmondta, olyan jól ment neki, hogy a macskája is homárt evett. Remek humora volt, lezser viselkedése mindenkit lenyűgözött.
Sohasem tagadta meg magyarságát – brüsszeli éttermének neve La Maison de Hongrie – chez Attila is erről tanúskodott. 1997-ben végleg hazaköltözött, Budapesten élt, néhány évvel ezelőtt szívműtéte volt. Életét ezt követően is a korábbi derűvel élte. Ám mindössze hetven esztendő adatott neki.
Attila már nincs...