Az FTC Baráti Köre sem kér a rendbontókból

Vágólapra másolva!
2009.11.02. 10:31
Címkék
Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapján közleményben tudatta, hogy a lehető legteljesebb mértékben elhatárolódik a DVTK elleni szombati Soproni Liga labdarúgó-mérkőzésen történt felelőtlen és botrányos rendbontástól, amely a mérkőzés félbeszakításához vezetett. Alább a nyílt levél teljes szövegét olvashatja.

 

 

(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)

Az FTC Baráti Köre a lehető legteljesebb mértékben elhatárolódik a szombaton, a DVTK elleni bajnoki labdarúgó mérkőzésen történt felelőtlen és botrányos rendbontástól, amely a mérkőzés félbeszakítását okozta.

A VOLT JÁTÉKOSOKNAK IS ELEGÜK VAN

Korábban a Ferencváros egykori játékosai már közösen, nyílt levélben tiltakoznak a szavaikkal élve „garázda, felelőtlen, magukat szurkolónak nevező személyek" ellen.

Elhatárolódik, mert az szöges ellentétben áll klubunk 110 éves jelszavaival, az Erkölccsel, Erővel és Egyetértéssel, azok üzenetével.

Elhatárolódik, mert az ilyen cselekedetek súlyosan ártanak a klubnak.

Elhatárolódik, mert tagjai és szimpatizánsai valódi szurkolók.

Hisszük azt, hogy a közleményünkkel egyetértő szurkolótársaink túlnyomó többségben vannak a fradisták között. Ha ez nem így lenne, az mindannyiunk szeretett klubjának, a Ferencvárosi Torna Clubnak a végét jelentené. Ahogy az egész történetben, úgy most is vannak olyanok, akik csak erre várnak, megosztani és ezáltal erőtlenné tenni a generációk óta élő zöld-fehér közösséget, hogy ily módon győzzék le őket.

Ezt nem hagyhatjuk!

Felszólítjuk az FTC Labdarúgó Zrt. vezetőségét, hogy tegyen rendet, úgy a stadionban, mint azon kívül! A ferencvárosi futballról ne a botrány, a félelem jusson el a média közvetítésével az emberekhez, hanem a 110 éves dicső hagyományok folytatása. A lelátón újra biztonságosan és félelem nélkül lehessen a szó igaz értelmében szurkolni. A férjek nyugodtan hozzák ki feleségüket, az apák gyermekeiket, a nagyapák unokáikat, hogy ők is átélhessék azt az érzést, mit jelent Fradistává válni, azzá lenni. Ha ez nem történik meg, nem lesznek Fradinak szurkoló gyermekek és ifjak, a jövőben nem lesz fradista. Büszkén valljuk, klubunk, csapatunk nem egy a sok közül, hanem az a FRADI. Azért, hogy ez így is maradhasson, most kell lépni, határozottan és vitát kizáróan. Ez a mai vezetők feladata és felelőssége, kérjük, ennek tudatában cselekedjenek!

A klub egykori játékosai már léptek, felhívást fogalmaztak meg, a Baráti Kör is lép, és arra kérünk minden fradistát, aki törekvésünkkel egyetért, csatlakozzon hozzánk, emeljük fel hangunkat, mert különben azt hiszik, hogy mi már nem létezünk.

Legyen újra Erkölcs, Erő és Egyetértés!

Rudas Ferenc (elnök), Dr. Springer Miklós (alelnök), Hélisz József (főtitkár)

Legfrissebb hírek

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
10 perce

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
13 perce

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
50 perce

A kajakos Nádas Bence még nem tudja, kivel indul párosban a válogatón

Kajak-kenu
1 órája

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
1 órája

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
1 órája

Úszás: kirepültek a nagyok, de maradtak ígéretes fiatalok

Utánpótlássport
1 órája

Kiakadtak a Barcánál Mbappé enyhe büntetése miatt

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik