Budafok: a 2–9 után lemondott Csizmadia Csaba vezetőedző

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.25. 20:04
null
Csizmadia Csaba a vasárnapi mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
A Paksi FC elleni súlyos vereséget követően Csizmadia Csaba benyújtotta lemondását, amit klubunk vezetősége elfogadott – olvasható a Budafok hivatalos honlapjának vasárnap esti hírében.

„Közösen úgy érezzük, hogy megtört az az összhang, ami két és fél éven keresztül jellemezte a vezetőedző és az öltöző kapcsolatát. Hálásan köszönjük Csizmadia Csabának azt a sok munkát és erőfeszítést, amit a BMTE-ért tett az elmúlt években, további edzői pályafutásához pedig sok sikert kívánunk” – olvasható a rövid közleményben.

Mint ismert, vasárnap délután az NB I-es tabella utolsó helyén álló Budafok hazai pályán 9–2-re kikapott a Pakstól. Már a lefújás utáni edzői nyilatkozat előrevetítette a lemondást:

„Belementünk sajnos egy olyan vereségbe, amiről azt kell mondanom, hogy számomra megalázó. Nem is emlékszem arra, hogy lett volna kilenc kettes vereség az életemben. Mindegy is, hogy kilenc vagy hat, nagy vereség, nem osztálykülönbség, hanem annál is több volt a két csapat között, bár nem így kezdődött a mérkőzés. Rengeteg egyéni hibánk volt sajnos, de többet nem is akarok erről a mérkőzésről beszélni, mert az én számból most minden értékelhetetlen. Valami nem működik, az biztos” – mondta a lefújás után Csizmadia Csaba.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a bajnokságból hátralévő két fordulóban ki irányítja a csapatot.

S ami a Paks-meccs lefújásakor még csak körvonalazódott, az vasárnap késő este, a Honvéd–Mezőkövesd mérkőzés 2–2-es döntetlenje után biztossá vált: a budafokiak kiesnek az NB I-ből.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2020–2021-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. április 25.
Budafok
Csizmadia Csaba helyett ?
2021. április 1.Mol Fehérvár Szalai Tamás helyett Szabics Imre
2021. március 15.ZTEBoér Gábor helyett Waltner Róbert
2021. február 17.Mol Fehérvár
Márton Gábor helyett Szalai Tamás
2021. február 15.
Bp. Honvéd
Pisont István helyett Horváth Ferenc
2021. január 7.DVTK
Geri Gergely helyett Zoran Zekic
2020. december 23.
Újpest
Predrag Rogan helyett (januártól) Michael Oenning
2020. december 8.DVTK
Feczkó Tamás helyett Geri Gergely
2020. december 7.
Bp. Honvéd
Bódog Tamás helyett Pisont István
2020. november 11.
Mezőkövesd
Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. szeptember 22.Paks
Osztermájer Gábor helyett Bognár György

 

Legfrissebb hírek

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Mészöly Géza lett a Budafok edzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 14:30

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Megvan a Kozármisleny első tavaszi győzelme

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 14:51

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Tovább tart a Budafok vesszőfutása, az utolsó helyezett Tatabányától is kikapott

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 13:50

Zakariás József születésének 101. évfordulóján rendeztek konferenciát Budafokon

Labdarúgó NB II
2025.03.07. 17:40

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik