DVSC: A Loki-címeres autó fontossága – interjú Tőzsér Dániellel

– Az idén is a kiesés elkerülése a cél?
– Nagyon remélem, hogy ennél azért jobbak leszünk – mondta Tőzsér Dániel, a DVSC 32 esztendős, 31-szeres válogatott labdarúgója. – Az előző idény nem úgy alakult, ahogy terveztük, de most nagyon bizakodva várom a rajtot.

– Pedig kívülről úgy tűnik, annyira nem igazolt nagy lendülettel a Loki.
– Lehet, de több rendkívül motivált, agilis és ami egyáltalán nem mellékes, tehetséges fiatal került fel az első csapat keretéhez. Persze maradt néhány rutinos játékos, de az elmúlt hetek tapasztalatai alapján kimondottan kedvezőnek látom a Loki jövőjét.

– Beszéljen a fiatalokról! Kik azok, akikre muszáj lesz odafigyelni?
– Sós Bence Mezőkövesden már mutatott valamit a tehetségéből, de itt van Kinyik Ákos, Kuti Krisztián, Bíró Péter, Barna Szabolcs is. A tehetségük megvan ahhoz, hogy jó futballisták legyenek, szerintem a bajnokságban is jelentős szerepük lesz. Igaz, nekünk, idősebb játékosoknak is segítenünk kell őket, ez is jó feladat, próbáljuk terelgetni a srácokat.

– Ön lett a nagy öreg?
– Nem. A nagy öreg Mészáros Norbert… A rutinosabbak közé tartozom, oda kell figyelnem, hogy az öltözőben és a pályán rend legyen, de nagyon jó szellemű társaság formálódik, és ez táplálja az optimizmusomat. Az sem mellékes, szurkolói igény is volt arra, hogy a légiósok helyett saját nevelésű, klubhoz kötődő tehetségeknek szurkolhassanak, ezért abban is bízom, hogy ez az új csapat több nézőt vonz majd.

– Régi igazság, hogy a több nézőhöz leginkább jó futball és sok győzelem kell. Mit ért pontosan szurkolói igényen?
– Már az előző idény végén érezni lehetett, mennyit javult a csapat és a közönség kapcsolata. A régiek mesélték, mintha jobban ünnepelték volna a bennmaradást, mint annak idején a hatodik, hetedik bajnoki címet, mert az akkoriban megszokottnak, természetesnek tűnt. Annyi történt, hogy nyitottak voltunk a szurkolókkal való közvetlen kapcsolatra, kerestük egymást, leültünk meginni egy sört, megbeszéltük, ki hogyan látja a klub helyzetét. A legtöbben azt kifogásolták, hogy sok játékosnak nincs kötődése a klubhoz. Ha meglátnak egy DVSC-címeres autót a városban, nem ismerik fel, ki ül benne. Márpedig Debrecen nem nagy város. Itt a szurkolók tényleg testközelből ismerik a futballistákat, és a nézők ahhoz szoktak, hogy nyugodtan odamehetnek Sándor Tamáshoz, Dombi Tiborhoz, lehet velük beszélgetni, ezért is rajongtak a csapatért. A zenei ízléstől függetlenül itt mindenki kedveli a Tankcsapdát azért, mert a zenekar is büszke a debreceni gyökereire, innen lett országosan ismert, de itthon maradt. Ide tartozik, és ez itt fontosabb, mint máshol. Most újra vannak debreceniek, saját nevelésűek a keretben, Herczeg András vezetőedzőnél senki sem ismeri jobban az utánpótlásban rejlő értékeket, szóval ezért is tekintek bizakodva az előttünk álló időszakra.

– Nem csak fiatalok érkeztek a csapathoz: Tisza Tibor a DVSC vagy az ön kívánságlistáján szerepelt?
– Jó vicc… Persze hogy a klub szerette volna megszerezni, de régi barátom, örültem, hogy együtt futballozhatunk. Sokat segített ő is a fiataloknak, szerintem egyedül több gólja van az NB I-ben, mint az egész keretnek. Vele kiegészülve taktikailag fegyelmezett, masszív Debrecent láthatnak a szurkolók.

– Nem bánta meg egy pillanatra sem, hogy hazatért?
– Nem ilyen idényt terveztem, mint amilyen az előző volt, remélem, sokkal nyugalmasabb időszak előtt állunk. Sok nehézséggel kellett megküzdenünk, és ha voltak is rossz érzéseim, mindent elrendeztem magamban. Csapatembernek tartom magam, a DVSC sikere volt a legfontosabb, hogy elkerülje a kiesést.

– Hogyan élte meg az Andorra elleni vereséget?
– Sajnáltam a fiúkat.

– Ennyi?
– Ennyi.

– Azok után, hogy végigjátszotta az Eb-selejtezőt, de a torna előtt Bernd Storck kihagyta a keretből, az sem lenne meglepő, ha kárörömmel figyelte volna a szövetségi kapitány kínjait.
– Nem kívánok én senkinek rosszat. Nem az óvodában vagyunk, hogy a sérelmeim vezéreljenek. Feldolgoztam magamban ezt a kérdést, és tiszta szívből szurkolok a csapatnak. Bennem is volt tehetetlen düh, mint minden magyar szurkolóban, tényleg együtt éreztem Dzsudzsák Balázzsal, aki mintha tényleg egyedül maradt volna erre a meccsre. Ám a sérülés a futball velejárója, más kérdés, hogy az Eb előtt úgy tűnt, sokkal jobban meg akarnak gyógyulni a játékosok.