DVTK: a műtét után lábadozó Dobos Attila már most a tavaszra koncentrál

Vágólapra másolva!
2011.11.13. 17:09
Címkék
Dobos Attila, a Diósgyőr labdarúgója tavasszal és az ősz első felében gyulladt térddel játszott. Az orvosi és a szakmai stáb végül úgy döntött, nem halasztható tovább a műtét, és így a tavaszi felkészülést egészségesen kezdheti meg.

„Nem szokványos sérülés miatt tűntem el a DVTK szurkolóinak a szeme elől. Nem köthető egy konkrét rossz mozdulathoz a baj, hanem egy hosszabb folyamat eredménye. Még a téli felkészülés során begyulladt a térdem, és a folyamatos gyulladás meszesedést okozott a térdkalácsomon. Az egész év során küzdöttem a fájdalommal: eleinte csak egy nagy nyilallást éreztem a térdemben, mikor egy fejes után földet értem, ami tíz perc múlva elmúlt; később edzéseket kellett kihagynom, végül már a pihenés és a jegelés sem segített” – mondta Dobos Attila a dvtk.eu-nak.

„A diagnózis szerint ugrótérd alakult ki, ami az orvosok elmondása szerint labdarúgókra nem jellemző, annál inkább a röplabdázókra és hármasugrókra, akik jobban terhelik a térdüket. Először próbáltuk elkerülni a műtétet, azonban a lökéshullám-terápia csak részben bizonyult eredményesnek, mert a fájdalom ugyan elmúlt, de a meszesedés megmaradt, így nem maradt más választás, mint a sebészi beavatkozás.”

„Túl vagyok a műtéten, sőt már a rehabilitáció is elkezdődött, gyógytornára járok. Apróságnak tűnik, de számomra nagy öröm, hogy ugyan gyógytornász segítségével, de már sikerült maximálisan behajlítani a térdem. A következő lépés az lesz, hogy beszerzek egy spinning gépet, hogy amikor elkezdhetem a kocogást, ne a nulláról kelljen visszanyernem az erőmet. Bízom benne, hogy innentől kezdve felgyorsul a gyógyulásom” – nyilatkozta reménykedve a játékos.

Legfrissebb hírek

Kínában nyert Ausztrália, Irán is kijutott a vb-re

Foci vb 2026
1 perce

Sprintben dőlt el a második szakasz is a Katalán Körön

Kerékpár
58 perce

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
1 órája

Visszavonulása után sem bírt magával: Joey Bartont felfüggesztett börtönre ítélték

Angol labdarúgás
1 órája

A Nemzetközi Atlétika Szövetség genetikai tesztet vezet be a női sportolók védelmére

Atlétika
1 órája

Hetedik lett a férfi kerekesszékes teniszválogatott a világkupa-selejtezőn

Tenisz
1 órája

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2 órája

„A szkander volt a legnehezebb” – ilyen a katonák küzdelme a birkózószőnyegen

Birkózás
2 órája
Ezek is érdekelhetik