Engedély nélkül távozott az országból, majd a Barca legendája lett

„A Vasas legutóbbi edzéséről Lóránt (engedéllyel), Marik és Kubala (engedély nélkül) hiányzott. Illovszky már részt vett az edzésen s igen nagy kedvvel mozgott.” Amikor 1949. január 28-án napvilágot láttak a Népsport sorai, Kubala László már árkon-bokron túl volt, de legalábbis Ausztriáig eljutott.

A Vasas jobbösszekötője azt követően döntötte el, hogy elhagyja az országot, hogy szerződési ajánlatot kapott a Juventustól, ám a Magyar Labdarúgó-szövetség nem volt hajlandó kiadni az olaszoknak. „Megpróbáltam hivatalos úton intézkedni. Szóba sem álltak velem, csak megfenyegettek” – emlékezett később.

A Kubala életét és pályafutását kutató Varró Krisztián a következőket fűzte ehhez hozzá: „Kubala 1948 végén jól tudta, hogy nem lesz második esélye. Többszörösen rovott múltú, ha a korábbi pozsonyi kitérőt és az őszi válogatott mérkőzéseket vesszük, ahol Bukarestben verekedésbe keveredett, Szófiában pedig őt és Puskást áltották ki bűnbaknak a váratlan vereség miatt. A privilegizált Vasas játékosaként biztos információja volt arról, hogy nemhogy nem adják ki az olaszoknak, a tavaszi szezon kezdetéig valószínűleg bevonultatják a sportszázadba. Eközben felesége nyolc hónapos terhesen már hazautazott Ipolyságba, hogy január tizedikén életet adjon első gyermeküknek, Brankónak. Bár Lórántról lehetett tudni, hogy tervezget valamit, Kubala mégis egy másik csapattársával, Marik Györggyel társult. Hogy aztán a helyben összeverbuválódott húszfős szökevénycsapatban legyen még két további futballista: Lami és Földi.”

Kubala szökése filmbe illő történet – a spanyolok népszerűsége csúcsán, 1955-ben meg is filmesítették a kalandjait – ez volt a Los ases buscan la paz.

„Január huszonhetedikén éjszaka egy orosz katonai teherautóval, lopott egyenruhákban jutottak át a fegyveresek által őrzött határon, majd Ausztriában pár száz métert haladva beszakadt alattuk egy híd; Kubala mentett ki egy gyereket a folyóból. Hősünket ezután betörőnek nézték az átmeneti szálláson – egy mukkot sem tudott németül –, elő is állították, és csak egy futballrajongó osztrák rendőrnek köszönhette, hogy továbbengedték. Kuksi útja a bécsi amerikai zónába vezetett, innen újabb kalandok árán jutott el Innsbruckba, majd pedig egy olasz csempész segítségével Zürichbe” – foglalta össze Kubala „dobbantásának” történetét Varró Krisztián.

Az 1949. január 30-i Népsport két helyen is foglalkozott a Kubala–Marik-féle üggyel: a vegyes hírek között és a címoldalon. „Kubala Lászlót és Marik Györgyöt a Vasas pénteken kizárta tagjai közül. Az indokolás szerint a két játékos, annak ellenére, hogy magasabb életszínvonalukról, megfelelő szakképzettségükről gondoskodott az egyesület, nem volt hajlandó elfoglalni azt az állást, amelyet egyesületük biztosított számukra az egyik legnagyobb magyar gyárban. (...) Kubala és Marik – hír szerint – Bécsbe szökött” – hangzott a hír.

A vezércikkben pedig leszedték a keresztvizet a két „munkakerülőről”, akik számára „Magyarország többé nem vadászterület”, egyszersmind megdorgálták a Kubalákat kinevelőket: „A nyugatra szivárgott játékosok lemérték a helyzetet és megállapították, hogy csak nyugaton találnak maguknak olyan országot, ahol tisztességes munka nélkül is megélhetnek. (...) Kubala azonban (és a többi Kubala) nemcsak egy ember, hanem egy nevelési termék. Kubala önmagáért is felelős, de felelős érte más is. (...) Felelős az elnök, az ügyvezető, az intéző, az edző. Felelősek mindazok, akik elmulasztották a felvilágosító, a nevelő munkát, a személyes példaadást, a meggyőzést.”

Miközben Kubala külföldön annak a lehetőségét kereste, hogy ismét futballozhasson, az MLSZ épp azon fáradozott, hogy soha többé ne tehesse. A Vasas négyéves eltiltással sújtotta (Marik két évet kapott), a labdarúgó-szövetség elnöksége ugyanakkor – „az ügy súlyosságára való tekintettel” – őt és társát örökre elmeszelte február elején. „Az MLSZ új vezetősége ezzel is bebizonyította, hogy nem ismer tréfát, amikor a magyar labdarúgás erkölcsi megtisztításáról van szó” – így a Népsport február 3-án. A szövetség határozatáról levélben értesítette a FIFA-t, amely 13-án jóvá is hagyta a két szökevény örökös eltiltását (a Népsport március 1-jén közölte a hírt és a FIFA-levél fakszimiléjét).

A magyar (és a nemzetközi) szövetség eltiltása utóbb két évre mérséklődött azzal a kitétellel, hogy „sem Kubala, sem Marik nem kaphat játékengedélyt az MLSZ beleegyezése nélkül”. Kuksi így csak barátságos mérkőzéseken játszhatott 1951. április 29-i hivatalos barcelonai bemutatkozásáig. Mert végül is játszott.

„1949. február közepén valamennyi hírügynökség vele foglalkozott, a klubok jobbnál jobb ajánlatokkal bombázták. Csábította az Inter, a Juventus, a Torino, ötvenezer dolláros szerződésekről beszéltek. Játékengedély híján azonban meg kellett elégednie a Milánó melletti lombardiai kisváros, Busto Arsizio együttesével, a Pro Patriával, amelynek színeiben március végén pályára lépett a Reggiana elleni edzőmeccsen. Az új bajnoki idényben aztán már nemcsak barátságos találkozókon szerepelt, hanem – fizetett alkalmazottként – a Pro Patria ifjúsági csapatának edzéseit is vezette, és a milánói futballakadémistákkal kapcsolatos munkát is felügyelte. Egészen novemberig ott várta, hogy az ügye rendeződjék. Mivel azonban nem rendeződött, Kubala felkerekedett a családjával, és jelentkezett a Róma melletti menekülttáborban, a hírhedt cinecittaiban. És a nevük hamarosan rákerült az Egyesült Államokba kivándorolni szándékozók listájára” – Varró Krisztián életrajzíró szerint ezek voltak az 1949-es esztendő további jelentősebb eseményei Kubala László számára. No meg az, hogy nem veszett oda a Torino repülőgép-szerencsétlenséget szenvedő csapatával Supergánál.

Kubala László nevét ezt követően évekig nem írták le a magyar sajtóban. Legközelebb csak 1953 októberében említették meg, amikor a csatár helyet kapott az Angliával mérkőző (4:4) Európa-válogatottban, már a Barcelona ünnepelt futballistájaként.

A Népsport azonban ekkor is hallgatott róla.