Felkészülés: a Loki átrobogott Székelyföld válogatottján

Vágólapra másolva!
2014.07.12. 21:56
A labdarúgó BL-selejtezőre készülő DVSC-Teva 6–0-ra legyőzte Székelyföld újonnan alakult, első hivatalos mérkőzését játszó válogatottját a két csapat szombat esti gálamérkőzésén az Oláh Gábor utcai stadionban – tudtuk meg a debreceniek hivatalos honlapjáról.

A találkozón a kezdőcsapatban kapott helyet többek között a DVSC legendája, Dombi Tibor, továbbá azok az első kerethez tartozó játékosok, akik a Szuperkupa-mérkőzésen nem szerepeltek, illetve a Loki tehetséges fiataljai – derült ki a dvsc.hu beszámolójából.

Dalibor Volas távoli lövéssel szerzett vezetést, Joel Damahou fejjel növelte az előnyt. Zsidai László közelről lőtt gólja után újra Volas következett, a fordulás után Berdó Péter büntetőből talált be, míg az utolsó szót Bereczki Dániel mondta ki.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

DVSC-TEVA–SZÉKELYFÖLD 6–0 (4–0)
Oláh Gábor utcai stadion, 1500
néző. Vezette: Erdei S. (Bak, Szilágyi)
DVSC: Polekszics (Verpecz, 46.) – Nagy Z. (Karikás, 57.), Böszörményi, Ludánszki (Kinyik, 57.), Barna – Dombi (Kovács G., 57.), Zsidai (Kónya, 46.), Damahou (Berdó, 46.), Ferenczi (Györky, 57.) – Volas (Ruzsa, 46.), Bereczki
SZÉKELYFÖLD: Sebestyén (Zaharia, 46.) – Silion (Bíró, 63.), Rózsa, Csiki D., Szécsi B. (Kiss Zs., 67.) – Magyari (Csiki, 67.), Szőcs, Péter (Kovács Á., 71.), Simon (Veres, 46.) – Mánya (Gergely, 34.), Kurtuly (Orbán, 84.)
Gólszerző: Volas (11.), Damahou (16.), Zsidai (23.), Volas (45.), Berdó (71. – 11-esből), Bereczki (91.)
Forrás: dvsc.hu

Legfrissebb hírek

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:17

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Elutasította az MLSZ a kecskeméti óvást

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 13:51

Meg kell műteni a Debrecen kapusát

Labdarúgó NB I
2025.04.09. 11:42

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41

A DVSC a Five Eleven első klubja – köré épülhet a nemzetközi hálózat

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 15:08

Bárány Donát: Még csak a fejünket dugtuk ki a vízből

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 09:29
Ezek is érdekelhetik