Felkészülés: gólt fejelt az exliverpooli, ikszelt a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.22. 11:02
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd 1–1-es döntetlent játszott az orosz élvonalbeli Ahmat Groznijjal a törökországi edzőtábor második felkészülési mérkőzésén.

A Honvéd a Horváth A. – Batik, Lovric, Kálnoki-Kis – Heffler T., Beglarisvili, Fousseni, Banó-Szabó, Uzoma – Danilo, N'Gog tizeneggyel kezdte a mérkőzést az orosz első osztályban szereplő csapat ellen a klubhonlap tudósítása szerint.

A 19. percben megszületett az első kispesti gól, egy jobb oldali beadás után az exliverpooli támadó, David N’Gog érkezett a röviden, és a kapuba fejelte a labdát (1–0). Nem tartott sokáig azonban a Honvéd öröme, két perccel később az Ahmat Groznij szenegáli légiósa, Ablaye Mbengue egyenlített (1–1).

A második játékrészben Horváth A. – Batik, Lovric (Kamber), Dino – Mezghrani, Gazdag, Szendrei, Holender, Kukoc – Cipf, Tischler összeállításban léptek pályára a budapestiek, viszont gól már nem született, így a Ludogorectől elszenvedett vereség után döntetlennel folytatta a Honvéd a felkészülést.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD–AHMAT GROZNIJ 1–1
(N’Gog 19., ill. Mbengue 21.)
HONVÉD: Horváth A. – Batik, Lovric (Kamber), Kálnoki-Kis (Dino) – Heffler T. (Mezghrani), Beglarisvili (Gazdag), Fousseni (Szendrei), Banó-Szabó (Holender), Uzoma (Kukoc ) – Danilo (Cipf), N’Gog (Tischler)

A BP. HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 2., szerda
Edzőtábor:január 16–26., Lara (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK (helyszín: Törökország)
Január 18., 15.30: Bp. Honvéd–PFK Ludogorec Razgrad (bolgár) 2–4 (Tischler, Cipf)
Január 21.: Bp. Honvéd–FK Ahmat Groznij (orosz) 1–1 (N’Gog)
Január 23.: Bp. Honvéd–FC Aarau (svájci)
Január 25.: Bp. Honvéd–FK Olimpik Doneck (ukrán)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Mezőkövesd és a Budafok is simán nyert, a Szeged és a Soroksár gólt sem kapott

Labdarúgó NB II
2025.02.02. 22:00

Jól sikerült a Vasas főpróbája

Labdarúgó NB II
2025.02.01. 23:06

A Csákvár és a Szentlőrinc lejátszotta utolsó téli felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB II
2025.01.31. 21:02

Nagyon furcsán ért véget a Kisvárda felkészülési meccse – videó

Labdarúgó NB II
2025.01.30. 12:15

Idén olimpiai számokban szeretne versenyezni a kenus Fejes Dániel

Kajak-kenu
2025.01.27. 19:32

Rendeződni látszanak az anyagi gondok Komáromban

Minden más foci
2025.01.26. 11:43

Előkészületi találkozók: felvidéki sikerszombat

Minden más foci
2025.01.25. 16:52

A DVSC és a KTE is egy góllal kapott ki utolsó beleki edzőmérkőzésén, a Paks hatgólos meccset nyert meg

Labdarúgó NB I
2025.01.24. 16:03
Ezek is érdekelhetik