Idén olimpiai számokban szeretne versenyezni a kenus Fejes Dániel

Vágólapra másolva!
2025.01.27. 19:32
Fotó: Koncz Márton
A kétszeres olimpikon kenus, Fejes Dániel idén szeretne olimpiai számokban versenyezni a világ- és Európa-bajnokságon, nagy célja, hogy 1000 méter egyesben övé legyen az indulási jog.

A Bp. Honvéd 25 éves versenyzője az M4 Sportnak azt mondta, a párizsi játékok után nem tudta akkor elkezdni a felkészülést az új szezonra, amikor szerette volna, mert a Sportszázad tagjaként katonai kiképzésen vett részt, de január óta visszatért a megszokott, napi két edzésből álló rutinjához.

„Azt még nem tudom, hogy előnyömre válik-e ez a hosszabb pihenő, egyelőre azt érzem, hogy nem vagyok belefásulva a télbe” – fogalmazott a kenus, aki jövő vasárnap utazik Törökországba, meleg égövi edzőtáborba, ahol egy hét megszakítással összesen kétszer három hetet készül majd.

Fejes elmondta, hogy jónak értékeli a tavalyi évét, miután az ötkarikás játékokat követően pályafutása eddigi legjobb eredményét tudta hozni, Adolf Balázzsal C-2 1000 méteren ugyanis ezüstérmet szereztek Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok világbajnokságán. A kenus minimum négy évben gondolkodik a jövőjét illetően, idén pedig szeretne részt venni az Eb-n és a vb-n is, és mindenképpen olimpiai számban – fő célja, hogy övé legyen az 1000 méter egyes indulási joga.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: Oklahoma Cityben lesznek a szlalom kajak-kenu versenyei

Kajak-kenu
23 órája

Agócs Mihály: A kollégák nélkül én sem tudtam volna kibontakozni

Utánpótlássport
2025.03.28. 16:32

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Hadvina Dóra: Így már le tudom zárni a karrieremet

Kajak-kenu
2025.03.20. 11:29

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Idén is a 200 méter egyesre helyezi a hangsúlyt a kenus Takács Kincső

Kajak-kenu
2025.03.19. 11:04

Bejelentette visszavonulását a magyar olimpiai bajnok kajakos

Kajak-kenu
2025.03.14. 09:45
Ezek is érdekelhetik