Felkészülés: háromgólos győzelemmel kezdett a Honvéd

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 19:41
Giuseppe Sannino együttese 1–0-s első félidő után 3–0-ra legyőzte a legutóbb az osztrák másodosztályban szereplő WSG Wattenst az ausztriai edzőtábor első felkészülési mérkőzésén – számolt be róla a Honvéd hivatalos Facebook-oldala.

A 2019–2020-as szezon első felkészülési mérkőzését az osztrák WSG Wattens ellen játszotta a Budapest Honvéd FC, az Innsbruckhoz közeli Voldersben. Az osztrák csapat két, egy első- és egy másodosztályú innsbrucki csapat egyesüléséből jött létre, miután az addigi főszponzor, a Swarovski tulajdonossá lépett elő – számolt be a magyar csapat honlapja.magyar csapat honlapja.

Ennek ellenére a Honvéd csapata csillogott, a kispesti együttes végig irányította és uralta a mérkőzést.

„Noha a felkészülési meccseken nem az eredmény a legfontosabb, örömteli, hogy sikerrel tudtuk le az első találkozót, hiszen a győzelem mindig jó kedvet generál, és erőt ad a további kemény munkához – kezdte Giuseppe Sannino. – Az ugyanis nem is lehet kérdés, hogy sokat kell még dolgozni, hiszen egyelőre csak a közös munka elején tartunk. Az eredmény mellett további pozitívum, hogy a játékosok meg akarták valósítani azokat az elemeket, amelyeket az edzéseken gyakoroltunk, és a kapott időtől függetlenül mindenki bizonyítani akart. Látszik a fáradtság a csapaton, ami ilyenkor normális, a fontos, hogy lépésenként haladunk előre és örülök, mindenki kiadta magából a maximumot.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–WSG Wattens (osztrák II.) 3–0 (1–0)
Volders, 50
néző
Honvéd: Lefkovits (Berla, 70.) – Lovric (Temesvári, 51.), Kamber, Kálnoki-Kis (Belometti, 51.) – Mezghrani (Kovács N., 51.), Gazdag (Herjeczki, 72.), Heffler (Banó-Szabó, 51.), Nagy G., Kukoc (Uzoma, 51.) – Lukács (Májer, 51.), Cipf (Hegedűs M., 51.)
Vezetőedző:
Giuseppe Sannino
Gólszerző:
Nagy G., Hegedűs, Herjeczki

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

Labdarúgó NB II
2025.02.28. 14:44

A tabella ezúttal hazudott: a kieső helyen álló Honvéd kiütötte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 21:50

„Rodriéhoz hasonlít a stílusa” – a Honvéd tehetségének nagy jövőt jósolnak

Labdarúgó NB II
2025.02.22. 09:55

George F. Hemingway: A kispesti címerrel ellátott melegítőm, a pólóim, a kitüntetéseim mind odavesztek a tűzvészben

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 07:31

Bejelentette a svájci ötödosztályból érkező csatár szerződtetését a Budapest Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 19:42

Jackl Vivien és Shane Tusup a Budapesti Honvédhoz szerződött – hivatalos

Úszás
2025.02.18. 10:29
Ezek is érdekelhetik