Felkészülés: kikapott a Haladás a lengyelektől Törökországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.24. 16:16
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás 2–0-s vereséget szenvedett első törökországi felkészülési mérkőzésén a lengyel élvonalbeli Zaglebie Lubintól.

A próbajátékosok közül Joan Jaramillo és Leonhard Kaufmann sem utazott el Belekbe, velük ellentétben a bosnyák Mihajlo Savanovic pályára is lépett a Lubin ellen, akárcsak a pénteken szerződtetett ausztrál David Williams.

„Látszott rajta, hogy az elmúlt napokban rengeteget utazott, kicsit fáradtabbnak tűnt társainál, ennek ellenére több biztató megmozdulást láttam tőle – nyilatkozta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – A támadósor két szélén, valamint középen is kipróbáltam vasárnap, s az már most látszik, hogy mindkét lábát remekül használja, és labdát is tud szerezni.”

„Látszott rajta, hogy az elmúlt napokban rengeteget utazott, kicsit fáradtabbnak tűnt társainál, ennek ellenére több biztató megmozdulást láttam tőle – nyilatkozta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – A támadósor két szélén, valamint középen is kipróbáltam vasárnap, s az már most látszik, hogy mindkét lábát remekül használja, és labdát is tud szerezni.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ZAGLEBIE LUBIN (lengyel)–HALADÁS 2–0 (2–0)

Haladás: Rózsa – Angyal, S. Wils, Jagodics M., Bosnjak (Jánvári) – T. Wils (Iszlai), Savanovic, Nagy P. (Németh M.) – Ugrai (Halmosi), Williams (Popin), Gaál B.
G: Papadopulosz, Wozniak

A HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Horvátország (Pula), január 11–16.; Törökország (Side), január 22–31.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16., Ankaran: Ankaran Hrvatini (szlovén II.)–Haladás 0–2 (Popin 2)
Január 20.:Haladás–Ajka 6–1 (Ugrai 2, Iszlai – 11-esből, Németh M., Kaufmann, Petró)
Január 24., 15.00, Side: Zaglebie Lubin (lengyel)–Haladás 2–0
Január 27., 16.00, Törökország: Voluntari (román)–Haladás
Január 29., 14.00, Törökország: LASK Linz (osztrák II.)–Haladás

Legfrissebb hírek

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Gartenmann bemutatkozott a svájci válogatottban, csapata döntetlent játszott Belfastban

Minden más foci
2025.03.21. 23:10

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Kikapott Izlandtól felkészülési mérkőzésen a magyar U21-es válogatott

Magyar válogatott
2025.03.21. 15:57

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Felkészülés: Grenadával és Zambiával is játszik az orosz labdarúgó-válogatott

Minden más foci
2025.03.10. 20:23
Ezek is érdekelhetik